ézárarcmás 1.

Pszichofiziológiai determináltság

A pszichológiában általánosan elfogadott tétel az, hogy egy gyermek fejlődését alapvetően két tényező határozza meg: az öröklött és szerzett tulajdonságok. Az öröklött tulajdonságok alatt értjük azt a genetikai determináltságot, amit egy emberi lény magával hoz a születése pillanatában, és amelyik eleve determinálja azt a potencionalitást, hogy belőle értelmes, tehát fogalmi gondolkodásra, tagolt beszédre képes ember váljék. Korszerű kifejezéssel élve azt mondhatjuk, hogy az ember születése pillanatában magában hordoz egy belső programot, amelyik adekvát környezeti feltételek mentén aktiválódik. Egy csimpánz sohasem válhat emberré, tehát sohasem lesz képes fogalmi gondolkodásra, tagolt beszédre, mivel a belső programjából hiányzik az a többlet, ami az embernél születése pillanatában adott a fogalmi gondolkodás, a tagolt beszéd kialakulásához.

Hogy nemcsak a genetikai determináltság szükséges az emberré váláshoz, jól bizonyítja az a sok megfigyelés, amelyeket az állatok között felnevelkedett gyermekekről szereztek. Egyik ilyen eset volt Amala és Kamala esete, akik a farkasok között nevelkedtek fel és nem sajátíthatták el az emberi viselkedésformákat. Hosszú éveken keresztül próbálták őket például megtanítani a tagolt beszédre, de ez nem sikerült. Kamala például az ételt is földről volt hajlandó elfogyasztani, ahogyan azt a farkasoktól elleste. Éppen ezért kevéssé hihető el Tarzan meséje, aki a vadon gyermeke volt, de a társadalmi közegben képessé vált a tagolt beszéd megtanulására. John L. Locke szerint ugyanis van a gyermek ontogenetikus fejlődése során egy olyan időszak, ami kb. 5 éves korára lezárul, amikor különösen fogékony a tagolt beszéd elsajátítására. Ezt az időszakot szenzitív periódusnak nevezte el. Locke nyomán azonban joggal feltételezhetjük azt, amit egyébként a tapasztalat is alátámaszt, hogy a perszonalizációnak lehet egy szenzitív periódusa, amelyik a felnőtt korig tarthat. Mindezzel azt akarom mondani, hogy a gyermekkor vizsgálata különösen fontos a személyiség megértéséhez.

Fontos megjegyezni, hogy az embernél ez a belső program nemcsak a legáltalánosabb emberi tulajdonságokat hordozza magában, hanem bizonyos hajlamokat is, ami az egyes egyének jellemének sajátos kifejeződéseként jelenhet meg. Egész pontosan arra gondolok, hogy például az agresszivitásra, vagy a dacra való hajlamot öröklődés útján, mint potencionalitást magunkkal hozhatjuk. Mi magyarok azt szoktuk mondani, hogy „a vérében van”. De ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy agresszívvá, vagy dacossá válik valaki ténylegesen az ontogenetikus fejlődése során. Hogy ennek vannak-e genetikai alapjai, és ha igen, akkor melyek azok, tárgyunk szempontjából semleges. Itt most csupán azt fontos rögzíteni, hogy ismerve a mai Orbán Viktor személyiségének sajátosságait, ez a genetikai hajlam minden további nélkül nála feltételezhető, de nem bizonyítható.

A szerzett tulajdonságok az ember ontogenetikus fejlődése során rakódik rá arra a belső programra, amit az egyén születése során magával hozott. Itt elsősorban a tágan értelmezett külső környezetre kell gondolnunk, amelyik aztán meglehetősen sok tényezőt foglal magában. Elsőként magát a családi környezetet, továbbá a család létfeltételeit, a gyermek neveltetésének sajátosságait, amelybe beletartozik a családi, az iskolai és a szűken értelmezett környezet nevelő hatása. De nagyon jelentősek azok a tágabb értelemben vett környezetnek a hatásai is, amelyet röviden társadalomnak nevezünk, azonban ennek csak a gyermeki fejlődés viszonylag későbbi szakaszában lesz igazán jelentősége. Ekkor, jellemzően az ifjúkorban, már az egyén fejében kialakul a világról egy kép, amit világnézetnek hívunk. Ezt a világnézetet azonban az egyes egyén programozta be a saját pszichofiziológia rendszerébe, ami azonban már egy jelentős belső programmá változik. Mindezen pszichofiziológiai rendszerek jelentősége az egyén életében az, hogy irányítják a cselekedeteiket. Magyarán, ha bárkinek a cselekedeteit meg akarjuk érteni, akkor ezt a sajátos fejlődést kell elsőként megvizsgálnunk, és megérteni, miközben nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ezeken kívül még számos befolyásoló tényező lehetséges.

          Debreczeni József a könyvét mutatja be.

Az Orbán Viktorról eddig készült könyvek ( főleg Debreczeni József és Kende Péter írásai ) nem fordítottak elég figyelmet a gyermek Orbán Viktor pszichofiziológiai fejlődésére, holott ennek részletesebb elemzése magyarázhatja meg azt, hogy miért válhatott a 21. század sajátos cézárjává. Debreczeni egy politikus arcmását készítette el a legutóbbi könyvében ( Arcmás, Noran-Libro kiadó, Budapest, 2009. ). De Orbánnál nem erről van szó, hanem egy cézárarcmásról, akiből, amikor választani kellett, nem futballista, hanem politikus lett. De bármilyen pályát is választott volna, éppen a pszichofiziológiai determináltsága folyományaként, megmaradt volna cézárnak, igaz, nem lett volna akkora befolyása a környezetére, mint most politikusként. Tehát ha meg akarjuk érteni Orbán személyiségét, akkor a gyermekkor elemzésével kell kezdenünk.

Cézárarcmás 2.

Gyermek- és ifjúkor 1.

A szülői gyökerekről Dr. Kende Péter ad részletes tájékoztatást az A Viktor című könyvében ( KendeArt kft, Budapest, 2002, a 8. és az azt követő oldalak. )

Eszerint az apai nagyapa Orbán Mihály egyszerű munkásember volt. Kezdetben Csepelen volt dokkmunkás, majd Alcsúton az állatorvos mellett felcser lesz, később a helyi téeszben állattenyésztési brigádvezető. Az érettségit is csak 48 éves korában tette le, azzal a kitétellel, hogy megmutassa, ő is képes erre. – Gyermekkoromban példaképemnek tekintettem, pedig mindenkivel könyörtelenül kemény volt – mondta Orbán Viktor egy későbbi interjúban. Tehát már a nagypapánál megvolt a keménység és a bizonyítási vágy.

Orbán Viktor apja idősebb Orbán Győző a nagypapa nyomdokaiba lépett, először az állat-egészségügyi szakiskolában érettségizett, majd egy irányváltás nyomán a mezőtúri felsőfokú gépészeti technikumot kezdte el, amit átmenetileg abbahagyott, és csak jóval harminc évesen túl a munka mellett szerezte meg az üzemmérnöki diplomáját. Ismerősei szerint jó alkalmazkodó képességű volt, párttag, majd pártvezetőségi tag egészen addig, amíg az MSZMP szét nem esett. Később melléküzemág vezető, majd teherautó-sofőr, később pedig a gánti kőbányába került üzemmérnöknek, majd üzemvezetőnek. Idővel ennek a bányának lett az igazgatója, ami egy sor kétes üzletnek lett a kiindulópontja.      

Idősebb Orbán Győző édesapjához hasonlóan kemény kézzel fogta a gyermekeit, az állandóan rendetlenkedő Viktorkát rendszeresen megverte. Az apa domináló szerepe egyértelmű volt a családban. Más nem történhetett, mint az, amit ő jónak látott, és megkövetelt. Ám ennek a szigornak megvolt az alapja, hiszen Viktor …. nagyon rossz gyerek volt, nagy pofájú, erőszakos, akaratos; állandóan botrány volt vele, egyik intőt kapta a másik után, igazgatói intőt, rovót is szép számmal. Folyton hőbörgött, ellenkezett, verekedett; kilógott a napköziből focizni; föllőtték a labdát a tetőre, és úgy szedték le, hogy előbb föltörték a lányvécé ajtaját, majd

kibontották a tetőcserepeket. - írta róla Kende.

                                A csecsemő Orbán.

Debreczeni kitűnően jellemezte ezt a helyzetet: Orbán Viktor olyan közegben nevelkedett, ahol megkérdőjelezhetetlen presztízse volt a kemény küzdelemnek, a kitartásnak, a férfias helytállásnak A férfias helytállás képessége ebben a világban szorosan összefüggött a fizikai erővel. Az utóbbi birtoklása az előbbi feltétele volt. Amit adott esetben alkalmazni kellett. ( im.: 16. lap. )

Érdemes felidézni a „falhoz vágott bejgli” esetét, amit Kende és Debreczeni egyaránt ismertet. Mint oly sokszor a kis Viktor büntetésben volt, amit azonban át akart játszani egy csellel. Megkérte az egyik társát, hogy álljon be a sorba repetáért, amit majd át fog adni Viktorkának. Ezt a manipulációt azonban a felügyelő pedagógus észrevette, és felelősségre vonta a gyereket. Éles szóváltás alakult ki közöttük, aminek a végén Viktorka a falhoz vágta a süteményt ezen szavak kíséretében: „Itt van, nesze!” Így, ilyen letegező durva stílusban! Debreczeni beszámolója szerint ekkor szóltak a megvadult gyermeknek az iskolában képesítés nélkül tanító édesanyjának, aki alaposan elverte a fiát.

Érdemes megállni egy pillanatra! Egy személyiséget kitűnően jellemezhet az a viselkedésmód, ahogyan az egyén a frusztrált helyzetben cselekszik, illetve képes-e azt megoldani, vagy sem, s ha mégis, akkor milyen módszerrel. Az előbbi helyzetben láttuk azt, hogy a gyermek Viktorka nem tudott adekvát választ adni a problémára, amelyik nyilván az lett volna, hogy engedelmeskedik a tanítónőnek. Ehelyett rombolt, csakhogy mégse legyen igaza a tanítónőnek. Ennek a rombolási hajlandóságnak a következőkben óriási szerepe lesz, hiszen ehhez a megoldáshoz többször fog folyamodni felnőtt korában is, csak akkor nem egy mákos bejgli látja a kárát.

                   A gyermek Orbán, tőle jobbra az apja.

A verésnek, mint nevelési módszernek az alkalmazása rendszeres volt a családban, még Viktorka idősebb korában is. Az idősebb Orbán Győző ugyanis mokány, erős kezű, izmos ember volt, aki mellé még súlyt emelt a testi erejének fokozása érdekében. Viktor fiát sokszor elverte viselt dolgai miatt, de évente legalább egyszer olyan mértékben, hogy annak maradandó nyomai voltak.

Kende számol be az alábbi esetről. ( im.: 9. old. )

Egy május elsején pesti foci meccsről hazafelé tartva Viktor a vasút-állomásnál letépett egy tulipánt, kitűzte az ingére – és belesétált a rendőrökbe. Igazoltatták, elengedték. Otthon beszámolt a történtekről, és apja új rendet vezetett be: a tizenhét éves kamasznak este kilencre otthon kell lennie, az után nem mehet sehová. Pár nap múlva barátaihoz indult volna este nyolc körül, de a papája szólt: erről szó sem lehet.

– De én elmegyek! – feleselt a fiú.

– Azt mondtam, nem mész sehová! – üvöltött idősebb Orbán Győző.

– De én meg elmegyek! – indult a fiú az ajtó felé. Ott azonban utolérte az apja, és

hihetetlenül megverte. Össze- vissza püfölte, majd a földön fekvő fiúba néhányat bele is

rugdalt, olyannyira komolyan, hogy az másnap reggel alig tudott fölkelni, mintha

mindene összetört volna.

– Tedd le a kezed, ha én ütlek! – ordított vele közben. – Majd megtanulod! Akit nem

lehet nevelni, azt időnként idomítani kell! – Arra a prágai tüntetésre például, amelyen

Deutsch Tamásékat le is tartóztatták, a papa nem engedte el fiát, egyszerűen

megakadályozta, hogy kimenjen.

A durva és kegyetlen apával szemben a kis Viktorka édesanyja amolyan „tyúkanyó-típusú” édesanya. Kende szerint: Egész életét arra tette föl, hogy körbeajnározza csemetéit. Nem erőszakos, nem kényszerít semmit a családra. Egyetlen dolgot nem viselt el, ha a gyermekeit bárki is bántja.

Az édesanya eredendően nem volt iskolázott, kezdetben a helyi ÁFÉSZ-nél dolgozott, majd képesítés nélküli pedagógus lett. Amikor Viktor gyermekével volt terhes, akkor végezte el a középiskolát, majd a második gyerekkel terhesen kezdett bele a gyógypedagógiai főiskolába, amit sikeresen elvégzett.

Mindezeket azért kellett leírni, hogy világosan lássuk, ebben a családban kettős-nevelés folyt, aminek aztán súlyos következményei lettek.

                    Kordonbontás.

Kende az első könyvének megírásakor interjút készített Kéri László politológussal, aki nemcsak tanáruk, hanem később tanácsadója is volt az Orbán-féle társaságnak. Ebben a beszélgetésben volt egy fontos kijelentése: Ha reális könyvet akarsz írni Viktorról, sokkal többet kell foglalkoznod a régi, az egészen fiatal, a kezdő Orbán Viktorral, mint a gyakorló profi politikussal. Ezzel tökéletesen egyet lehet érteni annyi kiegészítéssel, hogy az egészen fiatal Orbán viszont a gyermek Orbánból növekedett fel. Vagyis csak a gyermekkor megértése kapcsán juthatunk el Orbán igazi személyiségének a megértéséhez.

Befejezésül egy dolgot feltétlenül exponálnom kell. A fenti fejtegetések egyáltalán nem jelentik azt, hogy Orbánt pszichopatológiás esetnek tekintem, annak ellenére, hogy igen sokan ezt akarják bebizonyítani róla. Orbán Viktor nem az, csupán labilis idegrendszerrel rendelkezik. Kezdetben a gyermekkorban az apa agressziója, a súlyos lelki nyomás, a megfelelés kényszere hozta ki belőle a spontán dacreakciókat. Ez aztán később, idősebb korában már tudatos cselekvéssé válik, amelyik kezdetben a fennálló politikai berendezkedés ( a KISZ ) ellen irányul, de most már egyfajta politikai ellenállás, szembenállás leple alatt. Majd pedig a politikai életben való részvétele során tudatosan felvett és rögzült tevékenységi formává vált azzal a céllal, hogy a pozícióját a politikai palettán megalapozza, illetve stabilizálja, és a befolyását kiterjessze. Ekkor már olyan színezete van ennek a magatartásformának, hogy én Orbán Viktor ezt is meg merem tenni, mert én vagyok a miniszterelnök ( lásd a székház ügyet ), vagy a Fidesz teljhatalmú elnöke ( lásd a kordonbontást ). Továbbá én vagyok a nemzet, és a nemzetet pedig nem lehet bíróság elé állítani, különösen egy büdös komcsi brancs nem állíthatja bíróság elé, és nem lehet a börtönbe dugni. Itt aztán már nagyfokú cinizmussal is találkozunk, nemcsak a cezaromániás magatartásával.

Tehát itt nem egy pszichopatológiai eset elfajulásáról van szó, hanem egy sajátos személyiségből kifejlődő sajátos politikusi karakter kialakulásáról. Orbánhoz hasonló politikus ma nincs, és nem is lehet, mivel annak egyedi fejlődési fokozatait rajta kívül senki sem élhette meg.

Cézárarcmás 4.

Gyermek- és ifjúkor 3.

A kettős nevelés mellett volt még egy döntő tényező, ami alapvetően befolyásolta Orbán személyiségének alakulását, mégpedig a család nehéz anyagi helyzete. Mintegy tíz éven keresztül együtt éltek a nagyszülőkkel Alcsúton, majd egy kemény vita után elköltöztek Felcsútra, oda is a település legutolsó portájára. Innentől kezdve már csak az erdő következett. Mondhatni azt, hogy a lehető legmélyebbre süllyedtek anyagilag és morálisan is.

Ebből a mélységből csak kemény munkával lehetett felkapaszkodni, sőt egyáltalán megélni. Az apa erős jelleme, agresszivitása, a problémák durva lerendezése azonban megfeszített munkára késztette az egész családot. Disznókat, szárnyasokat tartottak, háztájit műveltek, sőt még a „böngészés”-ben is részt vettek. Ez azt jelentette, hogy a termés betakarítása után mindenki elvihette az otthagyott termést, amivel ingyen juthattak anyagi javakhoz. Ez nem jelentett tehát lopást, hanem a tulajdonosok részéről egyfajta szociális indíttatású támogatást a szegények részére. Ebben a családi munkában minden gyermeknek keményen kellett dolgoznia, hiszen az apa szigorúan megkövetelte a kiszabott munkák elvégzését. A kis Viktorka jellemét ez is megacélozta.

Debreczeni helyesen jellemzi ezt a helyzetet: Ez a közeg, az ebből nyert indíttatás – társulva az öröklött markáns alkati adottságokkal – a későbbi politikusi erejének, kitartásának, teljesítményének egyik legfőbb forrása. Mert alulról jönni, vidékről indulni, első generációsnak lenni, óriási felhajtó erő. Roppant ösztönzés és energia. A kitartás és a fegyelem …..végül beépült a személyiségébe. ( im.: 18. lap. )

Nem nehéz elképzelni azt a helyzetet, amikor a kis Viktorka izzadva dolgozván elképzelt egy virtuális világot, amelyben nincs nyomor, nincs az agresszív apa által megkövetelt kemény fizikai munka, nincs frusztrált helyzet, amit jól vagy rosszul fel kell oldania. Általában véve a jó iránti vágyódás egy gyermek számára teljesen érthető. Kitűnő példa erre József Attila 11 éves korában írott versecskéje, amelyikben azt a vágyát fejezte ki, hogy gazdag szeretne lenni és végre libasültet enni. Hasonló gondolatok foroghattak a kis Viktor fejében is és bizonyos, hogy elhatározhatta azt, hogy ennek érdekében mindent meg fog tenni. Érdemes időben előre menni és emlékeztetni Kövér László azon kijelentésére, hogy a Fideszért akár ölni is képes lenne. Ez a megnyilatkozás azt fejezte ki, ami feltehetően Orbán fejében is megfordult ( hiszen hasonlóan gondolkodtak ), hogy számukra a Fidesz jelenti nemcsak a szellemi szabadságot, hanem az anyagi jólét alapját is. Ma már tudjuk, hogy mindkettőjük számára igencsak jövedelmező volt a Fidesz vezetőinek lenni.

Továbbmenve, az sem tekinthető különösnek, hogy ebből a környezetből minél hamarabb ki akart szakadni. Az egyik ilyen lehetőség volt a helyi foci csapatban való részvétel. Ma már tudjuk, hogy a labdarúgás igen fontos szerepet játszott és játszik most is az életében. Volt egy olyan elképzelése, hogy hivatásos labdarúgó lesz, azonban a lábfejének sajátos görbülete miatt erre nem számíthatott – legalábbis az egyik elterjedt verzió szerint. Van azonban egy másik magyarázat is, amely szerint labdarúgónak még a második osztályú csapatoknál sem állta volna meg a helyét hosszú távon. Ez utóbbit tekinthetjük rosszindulatúnak, mindenesetre tény az, hogy amikor választani kellett, akkor bizony a politikusi pályát választotta. Meglehet azért, mert ott nem neki kell futkároznia a győzelemért, hanem másokat kell hajtani addig, amíg az a tüdejét ki nem hányja.

                               Teleki Blanka Gimnázium.

A családtól való elszakadást azonban maga az élet oldotta meg azzal, hogy Viktornak gimnáziumba kellett mennie. Székesfehérvárra került a Teleki Blanka gimnáziumba, amelyik erős középiskolának számított. Itt mutatkozott meg az igazi személyiségének főbb sajátossága. Kende így jellemezte a helyzetet: A középiskolában is rendetlen, neveletlen volt, különösebben a társai sem szerették, állandó hepciáskodása alapján az lett a gúnyneve: Kecó, ami a kekec kevéssé leplezett változata. Osztálytársai egyszer pulóverénél fogva fölakasztották a folyosón a kabát-akasztóra, és

otthagyták lógni, kalimpálni, amíg Rimele tanár úr, aki éppen kilépett a fizikaszertárból, le nem akasztotta a fogasról. Ennek ellenére vezérkedési hajlama eredményesen működött, KISZ-titkár lett. ( im.: 11. lap. )

A Teleki egy szempontból nagyon fontos állomásnak tekinthető Orbán életében. Itt jött össze ugyanis az első politikai célzattal létrejött csoportosulás. Ezt később az ellenzékiség kialakulásának tekintették, ám én inkább egyfajta mindennel való szembehelyezkedésnek nevezném, a saját hatalmi céljaiknak a megvalósítása érdekében. Itt ismerkedett meg olyan ma már közismert személyekkel, mint például Simicska Lajos, Varga Tamás, és mások. Nevezett kiválóságok a későbbiek során kiemelkedő szerepet fognak játszani a Fidesz vagyonszerzési manipulációiban. Ennek a csoportnak a fő tevékenysége a napi politikai események megvitatása ellenzéki alapvetésből, a Szabad Európa rádió hallgatása. Tehát már most láthatóvá vált az, hogy a fennálló renddel való szembehelyezkedést megengedhetőnek, természetesnek vették. Ez a viselkedésforma később Simicska Lajosnál odáig fajult, hogy a nyílt törvénysértést is megengedhetőnek tartotta a Fidesz céljainak elérése érdekében. De itt most azt fontos látnunk, hogy a gyökerek teljesen a gyermek- és ifjúkorig nyúlnak vissza.

Cézárarcmás 5.

Egyetemi évek 1.

A gimnázium befejeztével lezárult egy igen jelentős korszak Orbán életében. Ezt az időszakot lélektani szempontból a személyiségének a kialakulása és főbb struktúrájának rögzüléseként jellemezhetünk. Erre az időszakra már kimutathatóak azok a személyiségvonások, amelyeket én összefoglaló néven cezaromániának nevezek el. Ennek a sajátosságait terveim szerint majd összegezni fogom, most csak elégedjünk meg annyival, amit a közgondolkodás e fogalomról gondol, ki pontosabb, ki pontatlanabb konkrét tartalommal.

Fontos rögzíteni, hogy erre az időszakra, tehát a gimnázium befejezésekor, már nem az a kérdés, hogy milyen konkrét személyiséggé válik, hanem az, hogy ezt a nagy vonalakban kialakult személyiséget tudja-e a társadalomban működtetni, milyen feltételek mellett, és sikerül-e akarata alá vonni pszichológiai szempontból a munkatársait, sikerül-e hatalmi bázisát megszerezni, és kiteljesíteni. Ha ugyanis ezt nem tudja megoldani, akkor maga a személyiség összeroppan és egy lelki ronccsá válik. Ilyen pszichopatológiás esetekre a szakirodalom sok példát hoz, tehát ez a végkifejlet potencionálisan ténylegesen benne volt Orbán lelki fejlődésében. Látni fogjuk, hogy ilyen gyengített formában megtörtént nála is, de éppen alkati erejét dicséri az, hogy sikerült talpra állnia.

Orbán életében egy új szakasz jött el olyan szempontból, hogy a továbbtanulása miatt a családi környezetből kiszakadt, tehát a kettős nevelés megszűnt, vagyis az apa agresszív, brutális, a családot néha terrorizáló magatartását nem kellett eltűrnie. Mindez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy a személyisége magán viselte azt a cezaromániás jelleget, ami egyrészt az öröklött tulajdonságok, másrészt a környezete, és a családi nevelés körülményei alakítottak ki nála.

Korábban már említettem, hogy Orbán szeretett volna hivatásos labdarúgó lenni, de állítólag a lábfejének a rossz görbülete miatt igazán nagy futballista nem válhatott volna belőle, válogatott sem lehetett volna. Így megmaradt műkedvelőnek, amit mind a mai napig folytat. Mivel élt benne a kiemelkedés iránti vágy, mellé még viszonylag eszes fiú volt, ezért az egyetemet célozta meg, annak is a jogi és államigazgatási szakát. Kende beszámol arról, hogy 1981-ben Orbán a felvételi vizsgán 17 és fél ponttal jutott be az ELTE jogi karára, amikor is 17 pont volt a felvételi küszöb. ( im.: 11 – 12. lap. ) Abban az időben az volt a rend, hogy az egyetemi előfelvételiseket egy év katonai szolgálatra kötelezték, így Orbánnak is be kellett vonulnia. Zalaegerszegre került, ahol találkozhatott Fodor Gáborral.

                         Bakaruhában.

Egy bimbózó cezaromániás ember számára a katonaság felér egy pokollal, hiszen itt parancsra kell mindent tenni, engedélyt kell kérni az elöljárójától szinte mindenre, személyes szabadságában korlátozhatják, és így tovább a szörnyűségekkel, amit át kell élnie egy újoncnak. Az átlag ember mindezeket fogcsikorgatva tudomásul veszi, szükséges rossznak tekinti, amit túl kell élnie. Egy normális embernek esze ágában sincs megkérdőjelezni azt, hogy szükség van-e erre, hiszen tudja, tudnia kell azt, hogy a katonaság már csak ilyen, és minden demokratikus ország hadseregében szigorú fegyelem van. Még az Egyesült Államokéban is, amelyik pedig igazán a demokrácia mintaországa volt már akkor is.

De egy önjáró üzemmódban működő cezaromániás személynek ezt nem lehetett megmagyarázni sem észérvekkel, sem pedig erőszakkal, tehát egy Orbán típusú személy számára a 10 hónapos katonaság valóban egyenlő volt a pokollal. Kende ezt írja erről az időszakról: Orbán semmit nem volt hajlandó vagy képes elfogadni az egészből. Nem értette meg, miért kell fölállnia, ha bejön az elöljárója, miért kell pont reggel hatkor kelnie, mire valók a regulák, nem fogadta el, hogy létezik aláfölérendeltség. Ellenszegült mindennek, aztán eljutott ahhoz a kimondatlan kompromisszumhoz, hogy ő ugyan nem végez el semmit, amit elvárnak tőle, de ezért nem fenyítik meg, viszont kizárják minden kedvezményből. Eltelt négy hónap is, hogy a lábát sem tehette ki a laktanyából, nemhogy haza nem mehetett, de a városba, pár órás eltávozásra sem.

A katonai rend mellett azonban volt még egy másik tényező, ami ellenállást válthatott ki az előfelvételisek között. Ebben a hadseregben ugyanis felerősített módon jelentkezett az a politikai megdolgozás, ami a kaszárnya kapuján kívül egyre ernyedtebben jelentkezett. A politikai foglalkozások kötelezőek voltak, ahol a hivatalos marxista ideológiát nyomták teljes gőzzel, mit sem véve tudomásul abból, hogy maga a puha diktatúra rendszere recseg – ropog, és napjai meg vannak számlálva. Ez joggal válthatott ki ellenérzést olyan szabad gondolkodású személyekben, mint Orbán, Fodor, vagy Kövér László esetében. De a politikai szembenállást összekeverni a katonai renddel és az utóbbi negligálását úgy beállítani, mint a rendszer elleni fellépés, ahogyan többen értelmezték, alapvető elvi tévedés, a dolgok helytelen értékelése. Olyan személyek esetén, mint az előbb említettek, azonban ez a két gyökeresen eltérő aspektus egybemosódott, ami mutatta azt, hogy csak a saját értékrendjüket hajlandóak elfogadni. Ezért nem lehet akceptálni például Fodor azon gyakorlatát, miszerint az elöljáróit nem volt hajlandó „elvtárs”-ként szólítani. Ha egy hadseregben ez az előírt rend, akkor ezt kell követni. Az USA hadseregében az „Uram” megszólítás a kötelező, ezért mindenkinek így kell szólítania a felettesét, még ha az illető alárendelt nem is tekinti annak.

Mindezt azért volt fontos hangsúlyozni, mert a Fidesz későbbi gyakorlatában is megfigyelhetünk olyan tevékenységeket, amelyek rokoníthatóak a katonaságnál mutatott példákkal, és amelyek egy cezaromániás ember sajátos szemléletéből, személyiségéből vezethetők le.

A katonaságnál eltöltött 10 hónap után az előfelvételisek kötelező almaszedésen vettek részt, ahol a munka elvégzése után féktelen ivászat, hajnalig tartó dajdajozás, nők hajkurászása következett. Ezek során Simicska rendszeresen hülyére itta magát. Ezt hajlamosak lehetnénk úgy beállítani, hogy a fiatalok szokásos tombolása, de náluk egészen másról van szó! Olyan látszat alakult ki a környezetük szemében, hogy ez az új értelmiség-jelölt társaság minden eddiginél erőszakosabb és féktelenebb lesz a saját céljainak megvalósítása érdekében. Kende így ír erről: Valami olyan erő, olyan energia sütött belőlük, amely megkérdőjelezhetetlenné tette elviselhetetlen viselkedésüket. Egész környezetük úgy érezte: ezek most lenyelik a világot, hamm, bekapnak mindent. Ez a mindenkin átgázoló, az egész világot lenyelni akaró magatartás a Fidesznél a későbbiek során általános magatartási formává alakult, és az erőszakosság, a féktelenség a hatalom iránti vágyban csapódott le. Talán most már mondanom sem kell, hogy ebben Orbán cezaromániájának óriási szerepe volt.

Cézárarcmás 6.

Egyetemi évek 2.

Bár nem tartozik szorosan a témánkhoz, érdemes két dolgot kiemelni ennek a korszaknak, tehát a '80-as évek elejének, közepének jellemzésére. Ekkora ugyanis már a puha diktatúra szorításából sokat engedett, ami többek között abban nyilvánult meg, hogy a nyugati világról egyre több információ áramlott be, ami lehetővé tette a létező szocializmus és a piacgazdaság összehasonlítását. Ebben az összehasonlításban a szabadságjogok terén ténylegesen előnyben volt a nyugati demokrácia rendszere a létező szocializmuséval szemben. Ez azért fontos számunkra, mert egy gondolkodó ember mérlegre tudta tenni a két rendszer közötti különbséget és a következtetések levonása után kellő munícióval rendelkezhetett egy vitában. Azok számára pedig, mint például Orbán és a társai, akik a személyiségükből adódóan nyíltan szembe szálltak a fennálló rendszerrel, valósággal kincsesbánya volt a napi politikai élet adta események láncolata.

                             ELTE ÁJTK.

De volt még ezen kívül egy még inkább fontos dolog. Ekkorra már ugyanis teljesen világossá vált az a tény, hogy a létező szocializmus tervgazdálkodása nem képes megfinanszírozni a rendszer működését. Ezen nem kell csodálkoznunk, ha arra gondolunk, hogy például rengeteg veszteséges vállalatot tartottak fenn annak a látszatáért, hogy a létező szocializmus szociálisan érzékeny rendszer, ahol nincs, vagy legalábbis kevés a munkanélküli. Az 1981-82-es év volt olyan időszak, amikor az ország súlyos pénzügyi zavarba került, amiből csak hitelek segítségével lehetett kimászni. Kézenfekvő volt tehát az a törekvés, hogy ezen a rendszeren változtatni kell. Ezt vagy a rendszer korszerűsítésével, vagy pedig a meghaladásával érhető el. Majd látni fogjuk, hogy kezdetben az Orbán vezette csoport az előbbi utat választotta, és majd csak később döntött a rendszerváltozás mellett.

Mindezeket azért volt érdemes rögzíteni, mert Orbán és a társai valóban jó időben kerültek az egyetemre és váltak értelmiségiekké. Ugyanez a társaság egy 50-es évek elejei korszakban teljes bizonyossággal a börtönben végezte volna a pályafutását. Magyarán ahhoz, hogy egy cezaromániás személyiség kiteljesedjen, elengedhetetlenül szükség van a megfelelő társadalmi környezethez. Az, hogy ez milyen mértékben valósul meg, több dolog közrejátszására van szükség. Orbánnak ebben is szerencséje volt, nem becsülve le a saját munkájának az érdemeit.

De térjünk vissza Orbán életének alakulására. Tehát 1982 őszén az egyetem diákja lett, ahol állam- és jogtudományt tanult. Ott különösebben nem érdekelte a tanulás, elegendőnek tartotta azt, ha bemagolta a tananyagot a vizsgákra és abszolválja azokat. Annál többet foglalkozott mással, például a focival. Ugyanakkor megmutatkozott benne a cézár mivolta, hiszen aktív részese volt annak a társaságnak, amelyik hírhedtté tette azt az évfolyamot. Kende így ír róluk: Elképesztően elvadult társaság, törnek- zúznak, állandóan részegek, partiba vágják a csajokat. Múlt héten orvoshoz kellett vinni egy lányt, valahogy visszanyerni a tamponját, mert nem tudták megvárni, amíg kiveszi. ( im.: 15. lap ). Ez a korábbi személyiség elemzés után „érthető”, hiszen ebben az időszakban Orbánban már kialakultak azok az alapvető személyiség struktúrák, amelyek rá jellemzőek.

Abban az időben az egyetemeken divat volt ún. szakkollégiumokat szervezni. Ezeket elsősorban azért szervezték, hogy kivonják a hallgatókat a mértéktelen ivászat, a kollégiumi szobákba zárkózás, vagy a folytonos hazajárás monotóniájából, és helyette olyan szakmai programokat szervezzenek, amivel kiegészíthetik az egyetemi oktatást. Az első ilyen programot 1977-ben Kéri László indította el még a Budaörsi úton lévő óriás kollégiumban mintegy 20-40 fő részvételével. Ezek közzé került Orbán is.

                          Húsz év mulva újra a bölcsőnél.

1983 tavaszán aztán a Ménesi út 12. szám alá költözött a szakkollégium, amelyik korábban apácazárda volt. Nekik sikerült belőle kuplerájt csinálni. Ez a villa sokkal nagyobb kényelmet biztosított a lakóinak. Ennek a kollégiumnak Stumpf István MSZMP-s tag volt az első igazgatója. ( apósa az a Horváth István MSZMP vezér volt, aki abban az időben belügyminiszter volt, tehát a fiúk balhéit sikerült mindig helyrehoznia. ) A Jogász Szakkollégium alakuló ülésére meghívta Kéri Lászlót is, aki azonban kezdetben szabadkozott, de végül mégis elment oda. Az ott történteket Kende az alábbiak szerint írta le:

…..az ülés vége felé az elnöklő Stumpf hátraszólt az utolsó sorba:

– Kéri Laci még nem szólt hozzá!

– Mert nem is akarok! – húzta el a száját Kéri.

– Ugyan már, Laci, micsoda dolog ez, miért nem akarsz? – erősködött Stumpf.

– Mert ha én itt hozzászólok, akkor életem eddigi legnépszerűtlenebb beszédét fogom előadni!

– Mondjad csak! Rajta! Tessék! Halljuk! – kiabáltak be többen.

– Az a helyzet, hogy nekem ebben a szakkollégiumban, abban, hogy ebből egyáltalán lett valami, az életemből benne van jó három- négy év. De ebből a szakkollégiumból – ha itt laknék – én holnap kiköltöznék. Ez szörnyű, ami itt folyik, tiszta hülyék vagytok! – Dermedt csönd ülte meg a termet. Mindenki elhallgatott.

– Miért? – kérdezte Orbán.

– Hát, elnéztem itt ezt a három fiatalembert – felelt Kéri, Orbánra, Simicskára és Vargára mutatva –, és mindegyiküket kizárólag felszólító módban hallottam megszólalni. Ilyennek meg olyannak kell lenni! – szólnak –, demokratának kell lenni, műveltnek kell lenni, toleránsnak kell lenni! Nem veszitek észre, hogy ezek csak parancsolni tudnak? Agresszívak, kirekesztők és ellenségkeresők! Azért költöznék ki innen holnap, mert nekem ne írja elő senki, milyen legyek.

Ez nemigen illett bele a már- már pátoszos hangulatba, többeknek nagyon rosszul esett, s csak annyit értettek meg belőle, hogy Kéri most bántja őket. Olyan rumli lett, hogy majdnem fölbomlott az egész alakuló ülés. Többen arról suttogtak: Kéri már korábban is összeütközött az Orbán–Simicska kettőssel, s Orbán közölte vele: nem bízik meg benne, mert a hatalmat képviseli. Nos, Orbán most odapattant Kéri elé, és tizenkilenc éve minden lendületével üvöltve nekirontott: – Öreg, most boldog vagy, hogy öt perc alatt tönkre kúrtad három hónap összes munkáját, az egész megalakulást? – Ha három hónap munkája annyit ér, hogy öt perc alatt tönkre lehet tenni, akkor az olyan is! – válaszolt a szakkollégium-alapító. – De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla- féle Lenin- fiúknál. És tudod, mit? Ha egyszer hatalomra jutsz – mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer majd te dirigálj itt –, a Stumpfot, meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, te ki voltál egykoron! – azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta nemcsak az együtt álldogáló kis csoportot, Orbánt, Stumpfot, Fodort, Kövért, Schmidt Pétert, de az egész szakkollégiumot is.( im.: 17-18. lap, kiemelések tőlem – Aristotle. )

Kéri László zsenialitását mutatta, hogy már akkor világosan látta, hogy Orbánban és társaiban milyen cezaromániás hajlam van és előre vetítette az ország várható sorsát. Ma már tudjuk, hogy ennek 1998 és 2002 között alaposan megitta a levét az ország.

Cézárarcmás 7.

Egyetemi évek 3.

Azért volt pozitívuma is ennek az időszaknak Orbán szellemi fejlődésében. Debreczeni kis Athénként jellemezte ezt a szakkollégiumi rendszert ( im.: 29. és az azt követő lapok ). Ennek működési feltételeit a kollégisták által elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzat ( szmsz ) határozta meg. E szerint a legmagasabb döntéshozó szerv a közgyűlés, amelynek minden kollégista alanyi jogú tagja volt. A közgyűlés hozta létre a hattagú választmányt, amelynek a kollégium igazgatója is tagja volt. Az utóbbit természetesen az egyetem rektora mozdíthatta el a helyéről és választhatott helyette mást, de ehhez a közgyűlés jóváhagyására volt szüksége. Az igazgató keze is meg volt kötve, hiszen minden döntését a választmánynak kellett jóváhagynia. Ennek ülésein pedig bárki részt vehetett. De ha bárkinek volt külön véleménye, akkor azt a faliújságon, illetve a Kollégiumi Értesítő című újságban közzétehette.

Debreczeni kitűnően jellemezte ezt a szakkollégiumot: A szakkollégium tehát afféle inkubátorház volt, ahol a diktatúra közegéből elszakítva és elkülönítve kicsiben, mintegy kísérleti jelleggel lehetett gyakorolni a demokratikus politikai tevékenység szinte valamennyi formáját. Az alkotmányozást, a törvényhozást, a végrehajtást, illetve mindezek alapját képező szabadságjogokat: az érdek-képviseleti, szervezkedési, a szólás- és a sajtószabadságot..... Állandó viták zajlottak, amelyekben érvelni kellett, bizonyítani és cáfolni, meggyőzni és kételyeket ébreszteni, hatni értelemre és érzelemre.

Debreczeni szerint a kollégiumban az alapítók öt csoportja volt elkülöníthető ( im.: 30-31. lap )

1. 
   

   a két szervező tanár, Stumpf István és az egyik volt csoporttársa. Az igazgató Stumpfnak un. „primus inter pares” státusza volt, aki a kezdetektől együttműködött az Orbán vezette „kemény maggal”.

   
   


2. 
   

   A „kemény mag”, amelyik 1983-ban kezdte a második évfolyamot az egyetemen, alapvetően a Székesfehérvárról érkezők voltak benne, és az Orbán – Simicska duó vitte a főszerepet. Orbánra legfőképpen Simicska volt a legnagyobb hatással, aki három évvel volt idősebb nála és csodálattal emlegette a „fantasztikus agyú” Lajost. ( látni fogjuk, hogy ez a „fantasztikus agy” volt annak a rengeteg lenyúlásnak a kitalálója, amelyeket még a Fidesz vezetőségi tagjai sem ismerhettek meg időben. )

   
   


3. 
   

   az un. „kísérleti csoport”, amelyiket alapvetően három lány tartott össze, akik közösen jártak szórakozni és minden szabadidejüket együtt töltötték.. Ezek közül megemlítendő Lévai Anikó, aki később Orbán felesége, Pusztai Zsuzsa, aki Simicska felesége, és Handó Tünde, aki Szájer József felesége lett.

   
   


4. 
   

   A negyed- és ötödéves „mohikánok”, akik már kevéssé kötődtek a szakkollégiumhoz. Ide sorolható Kövér László, és Áder János.

   
   


5. 
   

   Az elsősök csoportja, akik között található volt Stumpf János, aki Stumpf István öccse és Kövér Szilárd, aki pedig Kövér László öccse volt. ( Kövér Szilárdot az APEH máig is keresi, mert hatalmas adótartozást halmozott fel. Nem kétséges, hogy csak a kormányváltásig fogja kutatni, mert utána, mint régi harcostársnak, elsimítják az ügyét. ) Ez a csoport szintén a „kemény mag” befolyása alatt volt.

   
   

A fenti strukturálódás több szempontból érdekes. Az egyik az, hogy addigra már Orbán sikeresen tudta működtetni a cezaromániás személyiségét, ami feltétlenül pozitív visszacsatolást jelentett számára. Ez pedig nyilván további erőt adott ahhoz, hogy tovább építse a személyiségét, hiszen azt a szűkebb környezete elfogadta, sőt támogatta. Ehhez persze olyan személyekre volt szüksége, mint például Simicska és Kövér, akik hasonlóképpen gondolkodtak, mint ő. Ma már hiába tennénk fel azt a kérdést, hogy mi lett volna ha....stb. Ennek ma már semmi jelentősége sincs, de a személyiség fejlődése szempontjából nélkülözhetetlenek a véletlenek szerepe.

A másik dolog pedig az, hogy ebben az időszakban összejött az a „brancs”, amelyik később a Fidesz gerincét fogja alkotni, akik később a Parlament egyik legerősebb frakciójává növik ki magukat. Ekkor jött létre olyan megbonthatatlan „szervezett felvilági” szövetség Orbán-Simicska-Kövér között, amelyiket semmilyen későbbi ballépésük sem kezdhetett ki.

Most pedig idézzük ismét Kende interjúját Kéri Lászlóval, amelyben az utóbbi kitűnően jellemzi ezt a szövetséget. ( im.: 3-4-5. lap. )

A Fideszben összesen három ember van, aki a mai napig nem lecserélhető: Orbán, Kövér és Simicska. Kövér és Simicska azok, akik tehetnek bármit, akikkel történhet bármi – Orbán soha nem fog leszakadni róluk. Mert nem tud. Azt ne higgye valaki is, Orbán Viktor nem volt és nincs tisztában azokkal a dolgokkal, amiket Simicska Lajos művelt, ne lenne tisztában azzal, milyenné vált Kövér László természete ! De ezek nem számítanak nála és neki. Ezek olyan régi, bejáratott

barátságok, amelyekben már nincs helye semmiféle mérlegelésnek. Ha nem tudjuk elképzelni azokat az erőket, amelyek összehozták a nyolcvanas évek elején-közepén ezeket a fiúkat, s teremtettek köztük el nem múló lojalitást – soha nem fogjuk ezt megérteni. Abban a korban, amelyben sok-sok – ha nem is szó szerinti – üldöztetés, rugdosás érte őket, sokszorosan megélték: számíthatnak egymásra. És ebből azt a téves következtetést vonták le: csak egymásra számíthatnak. Semmi mást nem tudnak ennyire biztosan, mint ezt. Azzal a tíz- húsz emberrel, aki körülveszi őket – mint Győri Tibor, Kövér Szilárd, Stumpf János és még páran – minden létező emberi helyzetben kipróbálták egymást.

– Igen – vetem közbe –, azt hiszem, sokan elképzelni sem tudjuk, mekkora ereje van annak, amit közös gyökérnek hívunk. Együtt laktak, ismerték egymás mosdatlan szagát is; egymásnak adtak pénzt, ételt, kéglit; együtt buliztak, rúgtak be és józanodtak ki; együtt csajoztak és ugyanebből a körből nősültek. S hogy a feleségek ugyanebből a körből valók, az még inkább megerősíti az összetartozást.

– Igen, így van. Olyan erős kötelék, akkora tőke ez, hogy kívülről alig megérthető. Nyolc-kilenc év volt mögöttük, mire csoporttá formálták magukat – nos, ez a csoport többé nem bomolhat föl. Fodor Gábor nem azért kerülhetett ki ebből a csoportból, mert akkor még csak zajlott a csoporttá válás folyamata, hanem azért, mert ő ki akart válni. A többiek nem akarnak. Nem is érné meg nekik.

S ez olyan mértékben és módon zárt, belső csoport-kultúra és csoport-norma, hogy mindent, ami ezen kívül van, mutációnak, elfajulásnak tart. Az ő összes erejük és tudásuk egymásban van. Következésképpen minden, ami ezen kívüli, az nem csak, hogy nem számít, de szinte nincs is. Amikor tehát oly sokan azt kérdezzük: de hát hogy létezik, hogy ezt és amazt, mondjuk, Simicska megteheti? – akkor nem értjük a dolog lényegét. Simicska ugyanis bármit megtehet, hiszen minden, amit nem ő tesz, nem számít és nincs. Magyar Bálint hiába szedi össze 11 pontban, mitől és miként gengszter-kultúra a Fidesz mai értékrendje, milyen ez a politikai felvilág – ennek semmi, de semmi jelentősége nincs, elvégre azt a Magyar Bálint mondta. Vagyis bármit ír, mond a külföldi sajtó, vagy

itthoni újság, például Simicska valamely legújabb húzásáról – az bennük és számukra, elsősorban pedig Orbán Viktor számára először nem tartalmilag megközelítendő kérdés. Hanem az az első lényegi elem: – Ez valami külső brancs háborúskodása, ha a Lajos így gondolta, akkor az így van jól! – Nem mérlegel tehát, mert attól kezdve, hogy Simicska tettéről esik szó, a döntés – az, ami mérlegelés végeredménye kellene, hogy legyen – már előre készen van: – Ha a Lajos így döntött, akkor az biztos így jó. – És kész.

– Ez tragikus! – jegyzem meg halkan.

– Hogy tragikus vagy természetes: ez egyéni megítélés dolga – folytatja Kéri. – Kun

Béláék a tomszki táborban ugyanígy voltak együtt heten-nyolcan, abból lett a

népbiztosok tanácsa. Igaz, az ő összeforrottságuknak volt külpolitikai támasza, a nagy

Szovjetunió, valamint hatalmuk csak 133 napig tartott. Orbánék összeforrásának nem volt

szüksége ekkora külső összetartó erőre, és a hatalmuk is ki tudja, mennyi ideig él, négy évig-e, vagy nyolcig-tizenkettőig. Orbánék ebből a csoport-normából ki tudtak hozni, és föl tudnak mutatni néhány olyan mintát, amelyben több százezer ember magára ismerhet. A politikai gengszter-miliőt

eltakarja a politikai giccs: – Mi vagyunk a vidékiek! Mi vagyunk az első generációs értelmiség! Mi vagyunk a romlatlanság! Mi már tudunk angolul! Mi vagyunk az új, a szaktudáson alapuló jövő! – És így tovább. Ezek a szlogenek képesek eltakarni sok mindent. Főképpen a tényleges cselekvéseket, az elkövetett disznóságokat. Hiszen mi tartotta össze a Kádár-éra politikai vezetőit? A kölcsönös bizalmatlanság és félelem. Mi tartotta össze az Antall-kormányt? Semmi, szét is esett folyton. Antall József szűk körben néhányszor bevallotta: saját kormánya tagjait nem is ismerte, kormányzás közben döbbent rá, kikkel dolgozik együtt. Mi tartotta össze a Horn-kormányt? Pláne

semmi. Horn az emlékirataiban részletesen szól róla: úgy utálta saját kormányának vagy

a felét, mint a fene, mélyen megvetette őket, egyetlen pillanatig sem bízott meg bennük.

Ezeket a fiúkat viszont van, ami összetartja: az 1981 és -89 között megélt közös múlt

hihetetlenül erős csoport-kultúrája és csoport-nyomása. Ők ebben az időszakban legalább

egyszer már lejátszottak minden lehetséges konfliktus- helyzetet. Hallgatóként, katonaként, ellenzékiként, frissen végzett diplomásként, profi politikusként egyaránt. Megismerték egymást minden létező helyzetben. Tulajdonképpen az utolsó komoly szétválasztó élményük az volt, hogy a Fidesz alapítása után ki hogy viselkedett, amikor behívták az ügyészségre. Csaba Iván ezen elbukott, ki is került egy életre a Fidesz vonzásköréből. Aki viszont bent maradt, az örök időkre tuti megbízható, jól döntő, helyesen cselekvő ember – az ő számukra. Vagyis – és ezért mondom, Péter, ha azt akarod, az olvasóid megértsék Orbán Viktort, sokkal többet foglalkozz a korai időszakkal, az utolsó pár évet úgyis mindenki ismeri az újságokból, híradókból – a mai Orbán Viktor és környezete számára sokkal kevésbé meghatározó mind az 1990, mind az 1998 óta eltelt időszak, mint a ’90 előtti. Aki érteni akarja a 2001-es és 2002-es Orbánt, Kövért és a többieket, annak elsősorban a ’90 előtti Orbánt, Kövért kell megismernie, megértenie.. E csoportban ugyanis akkor, ’81 és ’90 között jött létre mindaz az érték, norma, érzés, szabály, amely ma is egyaránt működteti a csoportot mint egészet és egyes tagjait.

– Kéri Laci! Te milyennek látod az egykori tanítványt, a mai Orbán Viktort?

– Engem Orbán Viktor önmagában egyáltalán nem érdekel – ábrándított ki Kéri. – Õ legfeljebb csak kitűnő amatőr színész, tehetséges ripacs, aki a legjobban tudja hozni azt a szerepet, amit a többiek megértettek vele. Nem az Orbán az érdekes, nem a Kövér, nem a Wermer, senki nem érdekes – csak a csoport együtt! Az a maximum tizenöt ember, és még a körülöttük lévő másik tizenöt, akik velük együtt élték meg azt az évtizedet, és akik együtt elszánták magukat: márpedig mi vagyunk a jövő! Itt nincsenek egyéni tulajdonságok. Csak fölhalmozott csoport-adottságok, -ismeretek, -képességek vannak, és csak ezek számítanak. Ha valaki kikerül ebből a csoportból, légüres térben marad. Fodor Gábor azóta a mai napig nem találja magát. Szerintem Orbánból is először Anikót, Győri Tibit, Kövér Szilárdot és különösen a focicsapatot kéne megérteni. A focicsapatot, Szabó László Tamást, Halasi Tibit, a Dénes fivéreket kell látni. Nagy Andort, Anikó barátját, aki a focisták közül az egyik legjobb játékos volt, s ma Orbán kabinetfőnökeként ő dönti el, Viktor kivel találkozik, mit olvas el, hová megy és hová nem; Stumpfot, aki ma az ország egyik első embere. Ha ez a csoport fölbomlanék, tagjainak döntő többsége pár hónapon belül alkoholista, pszichopata lenne – mert elfogyna körülötte a levegő. Nincs is más választásuk egyénenként, mint együtt hatalmon maradni.

– Mihez van ennek a csapatnak együtt elhivatottság-érzete? – kérdem Kérit.

– A fekete lyuknak mihez van elhivatottság-érzete? – kérdez vissza. – Az is befelé sűríti az anyagot, a kozmoszt. Ez a garnitúra jóvátehetetlenül magányra, csalódásra, paranoiára van ítélve. Írva vagyon a jövője. Minél tovább marad hatalmon, annál paranoiásabb, annál gonoszabb lesz. Annál bosszúállóbb lesz a tízmillióval szemben, aki nem érti őket. Ez a tizenöt ember, ha most megnyeri a választást, meg aztán megint – akkor egyre inkább büntetni fogja a magyar társadalmat saját mássága, jóvátehetetlen magánya miatt. ( Kiemelések tőlem – Tarski.. )

Cézárarcmás 8.

Cézárarcmás 9.

Út a Fideszhez 2.

Nem árt némi kitekintést tenni a nemzetközi helyzetre, hogy megértsük azt a korszakot, amelyben Orbán és társai színre léptek. A '80-as évek elejére-közepére szinte minden szocialista ország gazdaságilag olyan nehéz helyzetbe került, hogy reformok nélkül szinte lehetetlenné vált a nagy rendszerek finanszírozása. Kiderült, hogy a létező szocializmus alkalmatlan arra a feladatra, amire szánták, az emberek anyagi jólétének a megvalósítását. A legnagyobb gondok természetesen a Szovjetunióban voltak, de a reformokat elodázták mindaddig, amíg 1985-ben Mihail Gorbacsov került a pártfőtitkári székbe.

Gorbacsov az SZKP XXVI. kongresszusán, 1986. március-április hónapjában hirdette meg a glasznosztyot és a peresztrojkát, aminek eredményeként a szocializmust kívánta megreformálni.

A glasznoszty ( nyíltság ) azt jelentette, hogy most már sokkal inkább el lehetett mondani a kritikai észrevételeket a fennálló rendszerrel szemben. Korábban is lehetett véleményt nyilvánítani, de ez csak egy bizonyos határig mehetett el: a létező szocializmus alapvető rendszerét nem lehetett megkérdőjelezni. Gorbacsov fellépése után azonban már azt is ki lehetett mondani jogi következmények nélkül, amit a legtöbb ember azelőtt még a baráti körben sem mert elmondani. A glasznoszty nyomán a szókimondás időszaka következhetett, amit ma a szólás szabadságaként jellemzünk. Ilyen környezetben tehát semmiféle eget rengető dolog nem történt akkor, ha valaki, mint például Orbán és társai a KISZ-t kritizálták. Ez egyébként egyfajta önkritika is volt, hiszen a későbbi Fideszesek jelentős része maga is KISZ-tag volt

A peresztrojka ( átépítés )viszont Gorbacsov szándéka ellenére ténylegesen a kapitalizálódás felé vitte Oroszországot. Már maga a főtitkár hozott olyan intézkedéseket, amelyeket Lenin NEP-je óta nem tapasztalhattunk, mint például a külföldi befektetők megnyerésére irányuló törekvések. De ami lényeges számunkra, gyakorlatilag Szovjetunió elengedte a csatlós szocialista országok kezét, magyarán az adott országokra bízta azt, hogy milyen utat válasszon. Ez pedig nem lehetett kétséges: csak a kapitalizmus jöhetett számításba, annak minden előnyével és hátrányával. Emlékezhetünk tehát arra is, hogy hosszú viták folytak arról, hogy most modell váltás, tehát a szocializmus megreformálása, vagy pedig rendszerváltás, azaz magának a termelés módjának a megváltoztatása történjen hazánkban. Vitányi Iván például váltig a modellváltás mellett kardoskodott, de 1990 után ő is a rendszerváltás hívévé vált. Magyarán az sem volt túlságosan nagy dicsőség kimondani abban az időben, hogy rendszerváltásra/rendszerváltozásra van szükség, hiszen az benne volt a politika levegőjében. Mindezzel persze nem akarom a rendszerváltó személyek, pártok szerepét csökkenteni, de a valóságos politikai, gazdasági helyzet kényszerűen kikövetelte magának a rendszerváltozást. Innentől kezdve inkább az volt az igazi kérdés, hogy milyen úton, és milyen módszerrel, és kik fogják ezt végrehajtani.

Tehát a '80-as évek második fele tele volt egyfajta várakozással, útkereséssel, ugyanakkor felfokozott, euforikus hangulat uralkodott azokban az emberekben, akik tenni akartak valamit a változásért. Ebben az időben indult útjára az MDF, kezdetben csak társadalmi szervezet gyanánt, később azonban már párttá alakult. Hasonlóképpen a hazai liberálisok is szervezkedni kezdtek, aminek nyomán alakult meg az SZDSZ. A régi MSZMP-ből is kivált egy csoport annak érdekében, hogy demokratikus erőként aposztrofálja magát. Így alakult meg az MSZP, amelyik szintén a demokratikus átalakulást tűzte ki célul. A 40 éves szocialista puha diktatúra alól kiszabadult ellenzéknek most adatott meg az a lehetőség, hogy a rendszerváltozás élharcosává váljon. Nyilvánvaló volt az, hogy azok számára, akik a politika előterébe kívántak kerülni, most kellett a politika színpadára lépni, hiszen csak így válhattak főszereplőkké. Kétségtelen, hogy sok igen tehetséges politikus vált később belőlük. A jogi egyetem szakkollégistáinak is világos volt/lehetettA glasznoszty ( nyíltság ) azt jelentette, hogy most már sokkal inkább el lehetett mondani a kritikai észrevételeket a fennálló rendszerrel szemben. Korábban is lehetett véleményt nyilvánítani, de ez ez, és egy olyan típusú ember számára, mint Orbán Viktor, akinek túlfűtött egója és kialakult cezaromániája volt, a lehető legjobb alkalom volt a kiugrásra. Számára jobbkor nem is jöhetett a rendszerváltozás időszaka.

Cézárarcmás 10.

Út a Fideszhez 3.

Most azonban térjünk vissza a Fidesz megalakulására!

A Fideszhez vezető út Pünkösti Árpád szerint három lépcsőn keresztül vezetett. ( Pünkösti, Szeplőtelen fogantatás 1. Népszabadság, 1998. 12. 24. szám. ) Az első lépcső 1985. augusztus 26-30. között tartott nyári tábor volt Szarvason, ahol több későbbi Fideszes ismerkedett meg egymással. ( Örömmel olvastam, hogy dicső városunk, még dicsőbb mostani polgármestere, a KISZ-es Kósa Lajos is ott volt, és találkozhatott Orbánékkal ) Később maga Orbán mondta, hogy Szarvas nélkül nem lett volna Fidesz, tehát valóban fontos lépcső volt a Fidesz megalakulásához. Ezen a találkozón inkább csak odamondogatás volt, de senki sem gondolt a valóságos változásra. Itt tartott előadást Solt Ottilia, a demokratikus ellenzék egyik nevezetessége.

Az 1987-es pápai táborban már több olyan személy tartott előadást, mint például Bihari Mihály, Sólyom László, Bokros Lajos, Király Zoltán akik abban az időben nyíltan ellenzéki szerepet vállaltak. Tudjuk, hogy Biharit és Királyt az MSZMP-ből később kizárták, mert a párt irányvonalával ellentétes nézeteket hangoztattak. Bár a pápai tábornak kevés hírverése volt a médiában, mivel az MDF lakiteleki találkozója volt a fő téma, mégis fontos állomásnak tekinthető.

A Fidesz megalakulásának közvetlen előzménye az 1987. november 21-22.-i Kelet-Nyugat találkozó volt, amit Miszlivetz Ferenc szociológus öt leendő Fideszessel szervezett. Ezen Európa és az Egyesült Államok alternatív mozgalmainak, liberális, baloldali szervezeteknek majdnem kétszáz képviselője tanácskozott. Itt előadást tartott Vitányi Iván, Kis János és Orbán Viktor is, és mindnyájan nagy tapsot kaptak. Ez a találkozó egy újabb lépés volt Orbán személyiségének kiépítésében, hiszen itt már egy nagyobb közönség előtt mutathatta meg magát és ezzel szűkebb körben elismerést válthatott ki. Ez szintén pozitív visszacsatolás lehetett számára olyan szempontból, hogy a cezaromániás személyiségét eredményesen tudja működtetni tágabb környezetben is. De ez még mindig nem volt elég számára.

Orbán számára ugyanis kellett egy olyan szervezet, amelyik szemben áll a korabeli KISZ – szervezettel, és amelyikben lehetőleg vezető szerepet játszhat. Ilyen lépés azonban már Diczházi Bertalan MSZMP tagnak is eszébe jutott. Ő javasolta azt, hogy hozzák létre a Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetséget ( DSZISZ ), amelyik elismerte volna a párt vezető szerepét, és hazánk Varsó Szerződéshez és a KGST-hez való tartozását. Ez azonban nem volt elég radikális Orbánék számára, ezért ezt a javaslatot elvetették. Ugyanakkor féltek attól, hogyan fog egy ilyen megalakulásra reagálni a hatalom.

                                   Vita közben.

Diczházinak volt egy javaslata, amit Kende így ír le. Diczházi ötlete volt: a Deák Ferenc-féle úgynevezett felirati módszer. Kifejezik akaratukat az új szervezet létrehozására, de még nem hozzák létre. A szándéknyilatkozatból a hatalom is, a leendő tagok is értesülnek a tervről, eldönthetik,

mitévők legyenek, aztán majd meglátják...

– Nem kéne itt tökörészni! – türelmetlenkedett Orbán. – Meg kell alapítani, és kész! Micsoda marhaság az, hogy szándéknyilatkozat, meg ilyenek? Bumm bele! – Orbán csak akkor szállt be igazán, amikor megérezte: talán meggyőzte Kövért és Diczházit. Bihari Mihálytól jól megtanulta a nyelvezetet, a használandó kifejezéseket, olyanokat mondott:

– Áttörjük a politikai intézményrendszer monopóliumait! – Igaz, az föl sem merült benne, ebből mi lesz, egyáltalán nem foglalkozott azzal, mi történik másnap. Egy hétig marad életben, vagy tovább? Lesznek, akik csatlakoznak, vagy visszhang nélkül marad az egész? Megtorolja a hatalom a kezdeményezést, vagy békén hagyja őket? Mindezekkel a kérdésekkel nemigen törődött, a maga bumm bele! módján, lázadva, harcolva azt akarta, történjék már valami a szájtépésen kívül.

• 
  

  Ne ringassuk magunkat illúziókba! Lehet, jól agyonvernek minket a rendőrök, de nem baj! – jelentette ki Kövér.

  
  


• 
  

  Frászt! – vitázott Orbán. – Engedni fogják, hogy megalakuljunk, és aztán majd jól agyonhallgatják a dolgot, hagyják, hadd főjünk a saját levünkben, és kész! Van annyi eszük, hogy tudják: a legjobb hagyni. ( im.: 27. lap. )

  
  

Kövérnek azonban nem volt, nem lehetett igaza, mert már akkor fogatlan oroszlán volt maga a létező szocializmus, így nem hogy a hatalom rúghatott volna beléjük, hanem fordítva: ők rúgtak beléjük minden különösebb veszély nélkül. Tehát az a jelenlegi heroizálás, amit nem felejtenek el mindig külön hangsúlyozni a Fidesz prominensei, minden alapot nélkülöz, és csak a saját személyiségük nagyságát kívánják ezzel növelni.

Fontos rögzíteni, hogy Orbán már ekkor kezdte tanulni a lózungukat, hiszen ezt mondta: áttörjük a politikai intézményrendszer monopóliumait! Ez a mondat semmit sem mond, nincs új információ tartalma, hiszen most már nem az a kérdés, hogy mit kell csinálni, hanem az, hogyan, milyen úton kell a reformokat megvalósítani. Orbánnak ilyen semmitmondó töltelék mondataival a későbbiek során sokszor fogunk találkozni.

1988. március 30-ra Diczházi és Kövér szervezett egy összejövetelt a Ménesi úti szakkollégium alagsorában lévő helyiségbe, ahol kezdetben több név merült fel az új szervezet megnevezésére, míg végül a latin fides = hit, hűség, megbízhatóság, becsületesség, szavahihetőség jelentés után a Fidesz nevet jelölték meg. Némi nyelvészkedés után pedig a Fiatal Demokraták Szövetsége nevet vették fel.

Két nappal később már sajtótájékoztatót szerveztek, ahogy megjelent a Szabad Európa Rádió, a Reuters, a BBC és egyéb más európai média képviselői. Az európai ismeretség tehát adott volt. A hazai sajtó azonban még mélyen hallgatott a Fideszről. Később tettek róla, hogy ez ne így legyen.

Ha ma 2010-ben visszatekintünk erre a naiv kezdeményezésre, miszerint a Fidesz megbízható, becsületes, szavahihető szervezetként definiálja magát, nos, akkor minimum mosolyognunk kell, bár én inkább sírni tudnék. Hol van már a tavalyi hó? - kérdezhetnénk most, hiszen már tudjuk azt, hogy a Lenin – fiúk szervezésében a legsumákabb, a legagyafúrtabb és minden hájjal megkent „szervezett felvilág” jött létre, amelyikben nyoma sincs az előbbi polgári értékeknek. De ezt még tetézi a politika alatti tömegnek az a meggyőződése is, amit a Fidesz alakított ki magáról, amely szerint a Fidesz, és maga Orbán Viktor színtiszta tökély, és akikről a becsületesség, a hazafiasság, a demokratizmus, és ehhez hasonló tulajdonságok mintaképeit lehetne megalkotni.

Ha pedig Kéri László hasonlatát kölcsönvesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy 1988. március 30-án a politika egyetemes történetében új időszámítás kezdődött a Fidesz megalakításával, és éppúgy, mint Jézus Krisztus születésének idejét minden embernek kutya kötelessége ismerni itt a Földön. Nem csodálkoznék azon, hogy a 2010-es kormányváltás után a Fidesz történetét kötelező tananyagként oktatnák az egyetemeken, de legalábbis a szakkollégiumokban. Hogy stílszerűek legyenek.

Cézárarcmás 11.

Mártír alkotás és önfényezés 1.

Tehát 1988. március 30-a világtörténelmi esemény, amit maguk a Fideszesek is azzá akartak tenni. Erre azért is szükség volt, mivel a Fidesz megalapítása során a hazai médiában nem kaptak számukra megfelelő hírverést. Most jött el annak az ideje, hogy Orbán és társai elkezdjék a politikai kekeckedést ( emlékszünk rá, hogy Orbánt a gimnáziumban Kecó gúnynévvel illették ). Ehhez jókora szerencsére volt szükségük. Az agonizáló hatalom elkövette azt a végzetes hibát, hogy komolyan vette a Fideszt, és törvénytelennek tekintette az ifjúsági szervezet megalakítását, amire semmilyen jogi okot sem tudott felsorakoztatni. Valószínűleg arra számított, hogy a tettetett kemény fellépéssel gátat szab a további ellenzéki szervezetek létrejöttének.

                      A nevezetes sajtótájékoztató.

1988. április 8-án Kovács Attila, a Fővárosi Főügyészség Államelleni Ügyek Osztályának vezetője 5 alapító Fideszest, Andrási Miklóst, Csaba Ivánt, Kövér Lászlót Orbán Viktort és Rácz Andrást levélben beidézte. Rajtuk kívül még Bégány Attilát és Diczházi Bertalant idézte be. Pünkösti Árpád részletesen leírta azt, hogy ezt követően mi történt. ( Szeplőtelen fogantatás 4., Népszabadság, 1999. szeptember 11. )

Orbán Viktor bő esztendővel később már úgy emlékezett – Richter Anna: Ellenzéki kerekasztal című kötetében – hogy ő is felhívta az ügyészt, megtudakolni, mit óhajtanak, mert a levélen se keltezés, se bélyegző ( pedig mindkettő volt rajta ). Hetünket hívtak be, de csak én telefonáltam rájuk, ez volt megbeszélve. Ám Kovács Attila feljegyzésében az szerepel, hogy a találkozó előtt Diczházi és Kövér telefonált, hogy kötelező-e megjelenni.... Ha Orbán telefonált volna, nem marad ki ( Kovács Attila – Tarski. ) feljegyzéséből, hisz az ügyészek tudták, hogy lehallgatja őket a belső elhárítás. ( kiemelés tőlem – Tarski. )

Ebből látszik az, hogy Orbán már ekkor sem riadt vissza a történelem utólagos meghamisításától, annak érdekében, hogy önmagát „fényezze.” De ha belegondolunk a korábbi részek pszichológiai elemzésébe, akkor ez a viselkedésmód természetes folyománya volt a személyiségének.

De olvassuk tovább Pünkösti cikkét arról, hogy mi történt az ügyészségen:

Orbán korábbi visszaemlékezése (Civiltechnikák – ez a Fekete Doboz dokumentum filmje volt – Tarski.): Amikor kérték a személyit, megkérdeztük, hogy mi a jogi minőségünk. Gyanúsítottak vagyunk, vagy kihallgatás fog következni? Azt mondták, csak beszélgetés lesz. Akkor a magunk részéről nem adjuk oda a személyit, mert beszélgetéshez nem szükséges, hogy az emberek lássák egymás igazolványát. Ez láthatóan megzavarta őket, eléggé fölidegesedtek. Másfél évvel később Richter Annának azt mondta: Ezt követően közöltem velük, hogy hetünk közül én fogok szólni, a társaim engem jelöltek ki szóvivőnek. Egyúttal bejelentettem, hogy sem politikai, sem jogi vitába nem kívánunk velük bocsátkozni. Meghallgatjuk a mondanivalójukat, és azután elmegyünk. A Civiltechnikákban: Ezután Kovács Attila ügyész azt mondta: be fogja bizonyítani azt, hogy a Fidesz törvényellenes szervezet, s nekilátott ennek a felettébb nehéz műveletnek. Ránehézkedett az asztalra, s előtte egész halom jogszabály volt. Tekintve, hogy a behívottak közül ketten jogot végeztünk, látnivaló volt, hogy ugyanaz a jogszabály van előtte egy nagy kötetben, aztán egy kicsiben, egy még kisebben és egy egészen vékonyban. De föl volt halmozva, azt a benyomást keltve, hogy nagyon fölkészültek. Ehhez elég lett volna egy vékony kis jogszabályköteg is, de láthatóan elrettentő benyomást akart kelteni, ezért kellett fölhalmozni az összes jogtudományt maga elé. Végül az ügyész két kifogást emelt a szervezet megalakulásával kapcsolatban. Az első, hogy az eljárás, ahogyan létrehoztuk a szervezetet, jogsértő. Társadalmi szervezetet csak társadalmi szervezet hozhat létre, állampolgárnak erre nincs joga. A másik érv az volt: ha jogszerűen jöttünk volna is létre, a nyilatkozatból akkor is kiolvasható, hogy politikai céljai alkotmányellenesek. Azt  mondta, ezt be fogja bizonyítani. Laci barátom közbeszólt: legfeljebb megpróbálja. Ő ügyész, ő nem próbálkozik, ő ezt tényszerűen be fogja bizonyítani. Három érvet hozott föl arra, hogy az alkotmány ellen törünk. Az első, hogy a szervezet új Magyarország fölépítését akarja. Ebből következik, hogy a régit, a fönnállót le kell rombolni. A második számú érv: az szerepel a szövegben, hogy vegyes gazdasági modellt akarunk, holott az alkotmányban az áll, hogy a társadalmi tulajdon a meghatározó. Próbáltuk neki megmagyarázni, hogy a társadalmi tulajdon minimum három különböző tulajdonformát tételez fel, ami már eleve vegyes, de ő erre érzéketlen volt. A harmadik kifogás az volt, hogy szervezetünk zászlajára tűzi az egységes demilitarizált Európa megteremtését. Ebben az van benne, hogy 1. ki kell lépni a Varsói Szerződésből, 2. arra bujtogatunk, hogy a katonák tagadják meg a szolgálatot. Azzal a gyenge érvvel próbáltam védekezni, hogy a most megjelent Gorbacsov-könyvben egész fejezetek szólnak a demilitarizálásról, amit el kell érni, mire azt válaszolta, hogy nem lehet az egészből kiragadni egy fejezetet. Ezek után váratlan fordulattal azt mondta: politikai kompromisszumot ajánl. Richter Annának: Kövér Laci nem bírta, hogy ne szólaljon meg, és megjegyezte: némileg furcsállja egy jogalkalmazó szerv politikai ajánlatát. Kinek a nevében, kinek a felhatalmazásából tesz ilyet? Kinek az ajánlata ez? Az ügyész azt válaszolta, hogy nem ez az érdekes, hanem hogy hagyjuk abba a szervezést, és akkor semmi baj nem lesz. Mondtuk: jó, és mi az a baj, ami lesz, ha mégsem hagynánk abba? Közölte, hogy akkor bűnvádi eljárást fognak indítani ellenünk. Közöltük, hogy ne nevettesse ki magát, a viszontlátásra, és eljöttünk. A korábbi változat: Laci barátom megjegyezte, eddig azt hittük, hogy az ügyészség jogi szervezet, amely nem politikai kompromisszumot ajánl egy politikai szervezetnek. Az ügyész ezt elengedte a füle mellett, és azt mondta, a kompromisszum a következő: az ő részükről elfelejtik, ami eddig történt, de hagyjuk abba. Majd szeptemberben, amikor lesz új egyesülési törvény, akkor nemcsak lehetséges, hanem támogatandó is lesz, amit csinálunk. Akkor kezdjük újra. 

               Az első kongresszuson.

Ezzel a dolog el lett volna intézve. Látható, hogy végeredményben a semmiről szólt a vita, hiszen később az egyesülésről szóló törvényt elfogadták, életbe lépett, aminek eredményeként meghatározott keretek között lehetett szervezeteket létrehozni. Tehát lehetett volna később is létrehozni a Fideszt, de hát akkor hogyan lehetett volna később kimutatni azt, hogy milyen nagy forradalmárok, hatalmas rendszerváltók voltak a fiúk. Ezért nem lehetett „tökörészni”, ahogy Orbán mondta, mert egy későbbi létrehozás már törvényes lett volna, és nem jelentett volna akkora szembenállást a rendszerrel, mint a március 30-i megalakulás.

Mindenesetre két dologra feltétlenül jó volt ez az incidens. Az egyik az volt, hogy innentől kezdve a Fideszt az egész ország megismerte. Ehhez hozzájárult még az is, hogy Deutsch Tamás és Sasvári Szilárd lakásában a rendőrség házkutatást tartott, ahol a Fidesz okmányait lefoglalták és mindkettőjük figyelmét felhívták a törvények betartására. Ezzel sikerült a hatóságoknak mártírt csinálni belőlük, amit a fiúk később nem győztek eléggé hangsúlyozni.

Orbán cezaromániás személyiségének országos szinten történő működtetésének ettől kezdve nem volt akadálya.

Cézárarcmás 12.

Mártír alkotás és önfényezés 2.

Egy új párt alapvető célja a tagság toborzása és a párt infrastruktúrájának kialakítása lehet. A tagság toborzásával nem lehetett probléma, hiszen akkor egy euforikus állapotban volt az ország és a fiatalok nyilván egy ifjúsági szervezetben érezhették jól magukat. A részleteket mellőzöm, azt Kende könyvében elolvashatja mindenki.

Csupán egy momentumra hívom fel a figyelmet. Természetesen adódott az, hogy sokan bizonyos részlet kérdésekben nem értettek egyet az akkor még informális vezetőkkel, a Lenin-fiúkkal. Az ilyen gondokat azzal intézték el, főként Kövér, hogy ha valami nem tetszik, akkor ki lehet lépni, vagy nem kell belépni a pártba. Tehát már itt jelentkezik náluk a kompromisszum készség hiánya, ami a későbbi politikai tevékenységük során is jelentkezik. Nem véletlen tehát, hogy nagyon sokan kiléptek, illetve be sem léptek a Fideszbe. De ugyanennek a problémának a másik vetülete az, hogy már akkor a Lenin-fiúk a Fideszt a saját vállalkozásuknak tekintették, ahol ők a fővállalkozók, és akik hozzájuk csatlakoznak, azokból csak alvállalkozó lehet. Nincs Európában olyan párt, ahol 20 éven keresztül ugyanazon csoport tartja a kezében a hatalmat, csak a Fidesznél, ahol ezt ma már természetesnek tartják és a kívülről jövők tudomásul veszik.

Az építkezés pedig simán folytatódhatott, hiszen abban az időben már a hatalom szinte semmilyen különösebb gátat nem állított fel ellene. Fejti György, az MSZMP KB. titkára így emlékezik vissza erre az időszakra: Ebben az időszakban egyébként már előrehaladott stádiumban volt az egyesülésről és a gyülekezésről szóló törvényjavaslat előkészítése. Vagyis túl voltunk már annak a felismerésén, hogy a jogilag rendezetlen, “se nem tilos, se nem szabad” állapot – amelyet a mindenkori hatalom kénye-kedve szerint kiaknázhatott – már lényegesen több hátránnyal, mint előnnyel jár az MSZMP számára. A Fidesz megalakításával lépéskényszerbe kerültünk. Meg kellett próbálni lelassítani a folyamatokat az egyesülési törvény megszületéséig. Nem tudomást venni a történtekről már nem lehetett, hiszen a második nyilvánosság – beleértve a Szabad Európa Rádiót is – működött. Ha semmit nem lépünk, az könnyen gátszakadáshoz vezetett volna. Ezért választottuk a – nem túl elegáns, utólag beismerem – tessék- lássék szankciókat, a rendőri és ügyészi figyelmeztetést, majd a büntetőeljárás kilátásba helyezését. Hangsúlyozom, elsősorban időt akartunk nyerni, hogy a különböző ellenzéki politikai kezdeményezések, szerveződések jogilag szabályozott keretek között jöhessenek létre. Ezt egyébként különböző csatornákon keresztül megüzentük az érintetteknek. Nem folyt tehát kardcsörtetés, komoly büntetőszankciókra itt már senki sem gondolt, hiszen látható volt, hogy az események túlreagálása ellenszenvet kelt velünk szemben, és rokonszenvet a szemben állók iránt ( idézi Kende, im.: 40. lap. )

Ezekből a szavakból az derülhetne ki, hogy maga a rendőrség sem lépett fel különösebb brutalitással a tüntetők ellen. Sajnos, nem így történt 1988. június 16-án Nagy Imre halálának évfordulóján az örökmécsesnél szervezett megmozdulást szétverték. Itt történt az a máig emlékezetes esemény, hogy Tamás Gáspár Miklós a saját testével védte volna meg Orbánt, de a rendőrök kitépték a kezéből és elvitték. Ugyanitt verték meg például Demszky Gábort és a feleségét, továbbá Kőszeg Ferencet, Haraszti Miklóst, Hodosán Rózát és Solt Ottiliát. Erre semmi szükség nem lett volna, hiszen akkor már az MSZMP is szétesőben volt, tehát a hatalom sem állhatott biztos lábakon. Orbán utóbb joggal említhette 2006-ban azt Sváby Andrással történt beszélgetése során, hogy megismerte a rendőri intézkedések brutalitását.

Valóban az volt, ezt el kell ismerni. De ez és még egyéb események mindenképpen alkalmasak voltak arra, hogy nevezettekből mártírt csináljanak, amit később önfényezésre használtak fel. Ez olyan taktikai hiba volt a hatalom részéről, amit nem lett volna szabad elkövetni. Ennek ellenére egy dolgot mégis csak el kell mondani. Tényleges kockázata volt annak, hogy az agonizáló hatalom büntető eljárást indítson ellenük, hiszen megütköztek a rendőrökkel, és egyéb más, az írott joggal ellentétes cselekményeket követtek el, amit a hatalom felhasználhatott volna ellenük. Egyik alkalommal maga Deutsch Tamás mondta azt, hogy abban az időben félt a szervezkedésük következményeitől.

Itt most az a jogi és morális probléma vetődik fel, hogy egy átalakuló társadalomban mennyire kell és célszerű alávetni magukat az írott jognak, hiszen a gyökeresen új rendszerben ezek a törvények többségében nem létezhetnek, vagy pedig átalakult formában léteznek, tehát azt meg se lehet sérteni. Vagyis ha valaki anticipálja a későbbi, és demokratikusabb jogrendszer törvényeit, és a saját kevésbé demokratikus korára értelmezi, és gyakorolja, akkor az tekinthető forradalmi tettnek, de tekinthető anarchikus megnyilvánulásnak is. Ez már tisztán a későbbi kor megítélésén múlik. A Lenin-fiúk és nyilván a rendszerváltó erők ezt forradalmi tett gyanánt értékelik és a saját imázsuk fényezésére használták/használják fel.

Befejezésül csupán egy ellenpéldát említek. Nem emlékszem arra, hogy Antall Józsefet bármikor agyba-főbe verte volna a komcsi rendőrség. Neki nem kellett a prágai Vencel térre menni tüntetnie, és egy hétre a dutyiba dugatnia magát. Neki nem kellett a törvényeket szándékosan áthágnia a forradalmiságának bizonyítása érdekében. Ennek ellenére tudott törvényesen pártot alapítani, tudott törvényesen indulni az 1990-es választáson, és tudott törvényesen nyerni, majd pedig törvényesen miniszterelnök lett. Neki nem kellett mártírnak lenni ehhez és önfényezésre sem volt szüksége. Csakhogy Antall József egy nagy formátumú politikus volt, míg Orbán egy ripacs, aki mellé még cezaromániás is és az autokratikus populizmus kiépítésére készül. Mindehhez pedig a politika alatti tömeg fog asszisztálni.

Cézárarcmás 13.

Nagy Imre újratemetése 1.

A Fidesz történetének egyik jelentős állomása az 1989-es esztendő, amelyiknek legfontosabb jellemzője az, hogy most már számon tartott politikai erőként jelenhetett meg a nyilvánosság előtt. Ez egy politikai párt életében ilyen korán, tehát a megalakulásuktól számítva egy év múltán igen ritka dolog volt. De nem akkor, amikor a rendszerváltozás a küszöbön volt és szinte naponta szemtanúi lehettünk a korszakos változásoknak.

A Fideszben tovább folytatódott az építkezés, és tovább folytatódott a folytonos vita arról, hogyan viselkedjenek a hatalommal szemben. Ezen a téren Orbán, Kövér és Németh Zsolt volt a legagresszívabb, akik nyíltan szembehelyezkedtek az MSZMP-vel. Németh Zsoltnak volt egy olyan kijelentése, hogy a földbe kell döngölni őket a következő választáson. Mindezt értékelhetjük úgy is, hogy most már tudatosan álltak ki a rendszerváltozás mellett, hiszen világos volt már mindenki számára, hogy az elkerülhetetlen. Nem beszélve arról, hogy a Fidesz nyakába lihegett a többi újonnan alakult rendszerváltó párt, tehát igyekezni kellett a Fidesznek minden téren annak érdekében, hogy versenyben maradjon.

Az 1989. március 15-i ünnepségen Orbán Viktor beszélt a Kossuth téren, amit nem tekinthetünk különösen jelentősnek. A szokásos formulát adta elő, amelyik jellemző volt a korábbi szocialista érában is: néhány szó az aktuális eseményről, tehát az 1848-49-es szabadságharcról és utána folyvást a napi politikai aktualitásról. Szóval egy átlagos beszéd volt, de ezt követően a társai agyon ajnározták, amit Orbán nem utasított vissza. Ez egy újabb adalék ahhoz, hogy a személyisége cezaromániás legyen. De Orbán számára az igazi áttörést Nagy Imre újratemetése hozta meg.

Abban az időben már folyt Nagy Imre exhumálása és a Történelmi Igazságszolgáltató Bizottság ( TIB ) szervezte az újratemetési ünnepséget. Tagjai Hegedüs B. András, Göncz Árpád és Vásárhelyi Miklós voltak. Nagy Imrével kapcsolatban azonban meglehetősen ellentmondásosan viseltettek Orbánék, amit a következő eset is bizonyít. Szabó Miklós történész elvitt az akkor már működő Századvég szerkesztőségébe egy tanulmányt Nagy Imréről, amelyben a Szovjetunióban végzett tevékenységéről is szólt. Eszerint Nagy Imre az NKVD tagja volt, és ezért úszta meg a sztálini tisztogatásokat. Orbánék azon voltak, hogy ezt minden további nélkül meg lehet jelentetni, hiszen megfelel a valóságnak. Tehát inkább munkált bennük a Nagy Imre iránti ellenszenv, mint a politikai tudatosság, hiszen ennek a ténynek a nyilvánosságra hozását is egyfajta ellenzékiségnek gondolták. Majd csak mások és főként magának Szabó Miklósnak a közbenjárására tekintettek el a közléstől. ( Kende im.: 53. lap. ) Itt most még annyit érdemes ehhez hozzátenni, hogy a későbbiek során kisajátították Nagy Imrét a Fidesz, illetve a rendszerváltó pártok számára, ami szintén az ellentmondásos viselkedésüket támasztja alá.

A TIB tagjai felkérték a Fideszt is arra, hogy a Hősök-terén megtartandó ünnepségen valaki a Fidesztől is mondjon beszédet. A következő mozzanatok azért figyelemre méltóak, hiszen az események alapvetően megváltoztatták Orbán életét. Történt ugyanis az, hogy a beszédet mondó személy kiválasztásánál vita alakult ki arról, hogy ki legyen ez a személy. Hegedüs István, Fodor Gábor és Orbán neve került szóba. Wachsler Tamás azt javasolta, hogy ne Orbán legyen, hiszen március 15-én is ő beszélt. Ekkor azonban Fodor ezt mondta: – Szerintem majdnem mindegy, melyikünk beszél, az a fontos, hogy miközülünk valaki beszéljen, és nagyon kemény legyen! Én szívesen átengedem Viktornak a szónoklatot.

Azt gondolom, hogy Fodor itt tette meg azt az első végzetes lépését, ami, most már tudjuk, a politikai porondról történő kiválását előidézte. Fodor éppen a neveltetése kapcsán nem tudta, nem érzékelte azt, hogy a politika bizony kemény hatalmi harc, ami nemcsak a pártok között, hanem pártokon belül is kegyetlenül folyik és ebben a belső harcban nincs barátság, nincs moralitás, csak az eredményesség számít. Orbánnál viszont itt jött működésbe az a gyermekkorból eredő belső erő, amelyik szerint az életben mindenért meg kell küzdeni keményen, és semmit sem lehet figyelembe venni akkor, amikor a személyes érdekeken van a hangsúly. Éppen ebből következhetett az, hogy Fodorral szemben nem ajánlotta fel gálánsan azt, hogy beszéljen Hege, vagy Fodor, hanem a maga természetességével fogadta el a lehetőséget. Tehát Orbánban semmilyen gentlemen's agreement sem volt senkivel szemben sem akkor, sem semmikor.

Ezen a tényen az sem változtat, hogy nyilván előre semmit sem tudhattak, hogy milyen lesz a beszéd fogadtatása, tehát volt benne olyan kockázat, hogy ennek politikai értelemben bukás lesz az eredménye. De azt viszont Orbán tudta, mert tudnia kellett, hogy sikert csak akkor érhet el, ha kockáztat, s a kockáztatás egyik lehetséges kimenetele a siker is lehet. Márpedig minél több sikert ér el, annál nagyobb lesz az ismertsége, annál nagyobb hatalma lesz és annál komolyabban szólhat bele az ország dolgaiba.

Orbán kétségtelen hatalmas munkabírását jól jellemezte az, hogy a siker érdekében képes volt hazautazni Agárdra szülei hétvégi telkére, majd Litván György és mások instrukciójának megfelelően dolgozott hajnali háromig a beszéden, majd begyalogolt Gárdonyba, ahonnan felvonatozott Budapestre. Orbán felkészült eddigi életének legnagyobb eseményére.

Cézárarcmás 14.

Nagy Imre újratemetése 2.

Magyarországnak kevés olyan eseménye volt, amikor őszintén szembenézett önmagával és helyrehozta azt a bűnét, amit korábban elkövetett. Nagy Imre koncepciós pere, kivégzése és sebtiben történő elkaparása olyan durva történelmi hiba volt, amit egy rendszerváltozás előestéjén természetes kötelezettséggel kellett kijavítani. Ez az újratemetés a nemzetnek egy katartikus eseménye volt, amelynek során visszaadta '56 hőseinek azt a megtiszteltetést, amit eredendően megérdemeltek volna, de a puha diktatúra ezt nem adta meg nekik. 

Ezen az eseményen való részvétel mindenki számára különös jelentőséggel bír, jelesül olyan ember számára, mint Orbán Viktor, akit a közvetlen környezete, illetve a rendszerváltó erők már ismertek, de országos ismertsége még nem volt. Az újratemetésre viszont negyedmillió érdeklődő jelent meg a Hősök-terén, és a rádió, valamint a televízió egyenesben közvetítette, tehát milliók láthatták az eseményeket. Óriási lehetőség volt tehát ez Orbán számára, amit nyilván ő is megfelelően érzékelt és mindent megtett a sikerért. Itt most nem beszélek az újratemetés részleteiről, hiszen az más helyütt megtalálható, csupán Orbán teljesítményét elemzem.  

Orbán megjelenése a fiatal forradalmár képzetét keltette a szemlélőkben. Sötét ruhában, világos ingben, nyakkendő nélkül állt a mikrofon mögött. Lobogó haja, szakálla pedig a nagy forradalmár Che Guevara arcát idézte. Ilyen szempontból valóban lehetett abban az időben az új forradalmi nemzedék eszményképe, aki szakítani akar a régi romlott diktatúrával és egy új rendszer letéteményeseként jelenhet meg előttük. Tehát ezzel kapcsolatban semmi probléma sem volt, hiszen aki rápillantott, az a jövő politikusainak példaképét láthatta maga előtt. ( Mint ahogy jómagam is így tekintettem rá még akkor. ) 

A beszéd retorikai vonatkozásban is abszolút tökéletes volt. Orbán olyan emelkedett, patetikus hangon adta elő a beszédét, amit maga az alkalom megkívánt. A szavak világosak, érthetőek voltak, azokat megfelelően tagolta, hangsúlyozta, szuggesztív ereje egyértelmű volt. A beszéd ritmusa is tökéletes volt, hiszen nem volt rá jellemző az a gyors beszéd, a hadarás, amit oly sokszor vetettek a szemére később is. Magabiztosságot sugárzott, érezte maga mögött a segítő támogatást a hallgatósága részéről. Figyelt a tömegre és a taps alkalmával rövid időre megállt, és csak később folytatta. Egyáltalán olyan benyomást keltett, mint egy érett politikus, aki hozzá volt szokva a nyílt színen történő beszédhez több százezer fős hallgatóság előtt. 

A beszéd tartalmilag már hagyott kívánnivalót maga után. Terjedelme megfelelő volt, hiszen alig volt több, mint 6 perc, tehát a számára adott 5 percet csak kevéssé lépte túl. A beszéd teljes szövegét Pünkösti Árpád idézi ( Szeplőtelen fogantatás 18. Népszabadság, 2007. 09. 17. )  

Polgártársak! Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra negyven évvel ezelőtt történt bevezetése óta a magyar nemzetnek egyszer nyílt alkalma, csak egyszer volt elegendő bátorsága és ereje ahhoz, hogy megkísérelje elérni a már 1848-ban kitűzött céljait, a nemzeti függetlenséget és a politikai szabadságot. Céljaink máig nem változtak: ma sem engedünk a '48-ból, így nem engedünk '56-ból sem.

Azok a fiatalok, akik ma az európai polgári demokrácia megvalósításáért küzdenek, két okból hajtanak fejet a kommunista Nagy Imre és társai előtt. Mi azokat az államférfiakat tiszteljük bennük, akik azonosultak a magyar társadalom akaratával; akik, hogy ezt megtehessék, képesek voltak leszámolni a szent kommunista tabukkal, azaz az orosz birodalom feltétlen szolgálatával és a párt diktatúrájával... Mi az ő sorsukból tanultuk meg, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek.

Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük magunkénak a hatodik koporsót... Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - a jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évünk is ott fekszik.

Barátaim! Mi, fiatalok... értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kórusban alázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói. Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma szinte tülekednek, hogy - mintegy szerencsehozó talizmánként - megérinthessék ezeket a koporsókat. Mi úgy véljük, nem tartozunk hálával azért, hogy harmincegy év után eltemethetjük halottainkat, nem jár nekik köszönet azért, mert ma már működhetnek politikai szervezeteink. A magyar politikai vezetésnek nem érdeme, hogy a demokráciát a szabad választásokat követelőkkel szemben - bár fegyvereik súlyánál fogva megtehetné - nem lép fel a Pol Potéhoz, Jaruzelskiéhez, Li Pengéhez vagy Rákosiéhoz hasonló módszerekkel.

Polgártársak! ... Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak. Ha nem tévesztjük szem elől '56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről... Mi nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel, nekünk azt kell elérnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk. Csak ezen a módon kerülhetjük el az újabb koporsókat, a maihoz hasonló megkésett temetéseket.

Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József a magyar függetlenségért és szabadságért adták életüket. Azok a magyar fiatalok, akik előtt ezek az eszmék még ma is sérthetetlenek, meghajtják fejüket emléketek előtt. Nyugodjatok békében!"

Elsőként egy képzavart kell kiemelnünk, a hatodik koporsóban fekvő fiatalt, illetve a fiatalság jövőjét megtestesítő koporsó képzavara. Helyesen jegyzi meg Hegedüs István, hogy ha temetjük a jövőnket, akkor mit keresett ott több százezer ember a Hősök-terén.

Másodikként pedig azt, hogy Orbán már itt alkalmazza azt a populista módszert, hogy egy meghatározott közösség nevében beszél minden külön felhatalmazás nélkül. Ugyanis, ha a teljes fiatalság nevében szólalt meg, akkor téves megállapítást tett, hiszen akkor még meglehetősen különböző elképzelések voltak a jövőt illetően a fiatalok körében.

Végül pedig semmi újdonsággal sem állt elő, hiszen például a szovjet csapatok kivonása, illetve a szabad választások kiírása már napirenden volt.

Orbán érdeme nem ezekben rejlik, hanem abban, hogy ez a beszéde egy olyan folyamatot indított el, ami végül a rendszerváltozásban csúcsosodott ki. Orbán beszéde kétségkívül történelmi jelentőségű volt. Kitűnően jellemezte ezt Debreczeni: Ha a rendszerváltozás folyamatában a Nagy Imre temetés lélektani fordulatot hozott a magyar társadalom számára, akkor e fordulat középpontjában az Orbán-beszéd állott. Ez indított el egy olyan lélektani áttörést, ami után a politikában is új fejezetnek kellett kezdődnie. ( im.: 47. lap. )

Orbán életében is új fejezet kezdődött, amit profi politikusként élhetett meg, és amelynek a tárgyalása egy új elemzést kíván. Egy ilyen elemzésnek azonban már egészen más címet kellene adni: A szervezett felvilág.

Cézárarcmás 15.

Cezaromániás személyiség 1.

Most érkeztünk el ahhoz, hogy a cezaromániás személyiség főbb ismérveit megjelöljük. Amint láttuk az előző részekben, nem az volt a fő célom, hogy Orbánról egy biográfiát készítsek, hanem inkább az, hogy megfejtsem, milyen körülmények játszhattak közre a nyilvánvalóan cezaromániás személyiségének a kialakulásához. A Nagy Imre újratemetését követő időszak ilyen szempontból csak részben releváns, hiszen Orbán eljutott arra a szintre, ahol már képes sikeresen működtetni a sajátos személyiségét a hatalom megszerzésében, megtartásában, illetve expanziójában. Persze, a részletek, a további adalékok, bizonyítékok is fontosak, de ezek csupán azokat a tételeket fogják alátámasztani, amit az alábbiakban megfogalmazok.

A cezaromániát mint összetett, bonyolult személyiségstruktúrát, mint pszichológiai képződményt fogjuk vizsgálni. Ezt tekintjük genus proximumnak. Nyilvánvaló, hogy ilyen tulajdonságokkal meglehetősen sok személy rendelkezhet, tehát a differentia specifica rendszere csak általános lehet, de megpróbálom Orbán személyiségére konkretizálni.

A cezaromániás személyiségre vonatkozóan az alábbi különös ismertetőjegyeket jelölhetjük meg

1. gátlástalan hatalomvágy. Általában véve a hatalom megszerzése két okból történhet. Az egyik ok az, amikor a politikusok a politikai programjukat kívánják megvalósítani, amihez maga a hatalom csupán eszközként szolgál. Ilyen esetekben azonban a hatalomtól való megválás minden zökkenő nélkül megtörténhet, tehát nincs személyiségzavar akkor, amikor a hatalomtól, vagy a vágyott hatalomtól el kell búcsúzni. A másik eset az, ha a hatalmat annak velejárói miatt kívánják megszerezni, és a politikai program megvalósítása csak másodlagos szerepet játszik. Ebben az esetben a hatalom megszerzésében a fő motívum a hatalom, mint cél elérése. Hiszen ebben a helyzetben lehetséges azokat a járulékos előnyöket bezsebelni, amivel maga a hatalom birtoklása jár. Ilyen járulékos előny lehet a megfelelő informáltság, vagy bizonyos pénzügyi források elérése. De ide sorolhatók például a szabadságjogok is, amiért tudjuk nagyon jól, sok forradalmi megmozdulás történt nemzetünk történetében.

Orbán esetében egyértelműen kimutatható az, hogy a hatalom mint cél jelentkezett. Ennek illusztrálására Debreczenitől hozok példát ( im.: 53. lap. ) 1990 áprilisában a megnyert választás után a Fidesz vezérkara Orbán szüleinek velencei-tavi nyaralójában gyűltek össze. Ekkor Lovas Zoltán sajtófőnök Orbánnak szegezte a kérdését: - Igaz-e még a régi jelszó: a célunk nem a hatalom, hanem a szabadság? Orbán pedig így felelt: - Annyi szabadságunk van, amennyi hatalmunk. Magyarán Orbán az első perctől kezdve a megszerzett hatalmat a saját céljaira kívánta felhasználni, azaz a saját szabadságjogait kiterjeszteni olyan cselekményekre, dolgokra, amelyek a törvényesség határain kívül estek.

Orbán esetében azonban az elvesztett hatalom súlyos személyiségzavarhoz vezetett 2002-ben. Ebben az időben néhány hétig semmit sem lehetett róla hallani, és a pesti pletyka arról szólt, hogy a sógorokhoz kellett mennie némi idegrendszeri karbantartásra. Ez joggal feltételezhető, hiszen a vereségük idején láthatóan összetört volt, de a jelzett időszak után lelkileg megújulva láthattuk viszont. Mindez azért fontos momentum számunkra, mert ez is alátámasztja azt, hogy a hatalom számára különleges jelentőséggel bír. Ugyanis, ha nem lenne az, akkor súlyos pszichés zavarokat sem okozott volna számára.

2. fejlett küldetéstudat. Ez az ismertetőjegy az előző ismertetőjegyből következik, hiszen valamivel meg kell magyarázni azt, hogy miért van szükség a hatalom megszerzésére. Azért, mert nekik olyan történelmi küldetésük van, hogy kivívjanak többlet szabadságjogokat és Magyarországon egy demokratikusabb rendszert hozzanak létre. Figyeljük meg, hogy ezt is lehet pozitív alapállásból hirdetni, tehát valóban egy új és fejlettebb rendszer létrehozása érdekében vállalhatnak történelmi szerepet. De ezt csak általában utólag lehet megítélni, hiszen a hatalmi harc eldőltéig bárki mondhat bármit. Csak a tényleges intézkedések mondhatják meg azt, hogy valóban a történelmi küldetésük szerint cselekedtek, vagy pedig nem.

Orbán esetében elég későn derülhetett ki az, hogy miről is van szó. Tudjuk, hogy 8 éven keresztül ellenzékben volt a rendszerváltozás után, és csak 1998-ban jutott olyan helyzetbe, hogy a „megnövekedett szabadságjogaival” éljen. Ez akkor történhetett meg, amikor a székházukat eladták és az így szerzett pénzt a fantasztikus agyú Simicska megfialtatta a saját zsebükre. De ehhez hasonlókra még tömegével lehetne példákat hozni, ami bizonyítja azt, hogy a hatalom Orbán számára valóban cél volt és a fejlett küldetéstudat pedig ezt támasztotta alá, magyarázta meg.

Itt most ismét Antall Józsefet tudom ellenpéldaként felhozni, aki számára a hatalom valóban a szabadságjogok kiterjesztésére kellettek. Ismerjük, hogy ő volt az, aki létrehozta azokat a demokratikus intézményeket, amelyek feltétlenül szükségesek voltak a korszerű parlamentáris demokrácia, a váltógazdálkodás és a piacgazdaság működtetéséhez. Nem tudok olyan esetről, amelynek során a megszerzett hatalmat a saját céljaira használta volna fel. Tehát a nála megjelenő természetes küldetéstudat valóban azt a célt szolgálta, hogy a hatalmat eszközként tekintse a politikai céljai megvalósítása érdekében.

3. féktelen agresszivitás, ami az előző kettőből egyenesen következik. Hiszen a hatalomvágy kielégítése érdekében, illetve a küldetéstudatuknak megfelelően a nagyon akarni kell magát a hatalmat annak érdekében, hogy kellő súlyt adjanak a követelésüknek. A hatalom korábbi birtokosainak nyilvánvalóan az a céljuk, hogy megtartsák a hatalmukat, ezért minden lehetséges eszközzel fellépnek az új trónkövetelőkkel szemben.

Ez a két ellentétes cél aztán nyílt konfliktushoz szokott vezetni, amelyeknek azonban a történelem során rendkívül sok változata alakult ki. A legvéresebb változat az volt, hogy egy forradalom során a hatalom korábbi birtokosait egyszerűen lemészárolják. Volt azonban vértelen forradalom is, de ebben világosan külön volt választható a régi hatalom és az új trónkövetelők hada. Orbánék színre lépésekor már nem volt jellemző a véres leszámolás, ezért a békés átmenet útját lehetett választani. De az agresszivitás abban azért megmutatkozott, hogy a tüntetések, a nagygyűlések során legalábbis virtuálisan a korábbi rendszer híveinek a likvidálását helyezték kilátásba. Erre bizonyíték Németh Zsoltnak az a kijelentése, hogy a földbe kell döngölni a korábbi hatalom képviselőit. Ez az agresszív jelleg azonban mind a mai napig megtalálható némelyik Fideszes képviselő retorikájában. Közülük első helyen említendő Kövér László, aki az akasztós kijelentéseivel szerzett „elévülhetetlen érdemeket”.

A Fidesz agresszivitása mind a mai napig, tehát 2010-ig kimutatható a retorikájukban, ami nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy megkülönböztessék magukat az MSZP-től, mint a korábbi hatalom utódpártjától. Ez a módszer azonban az elmúlt 20 év alatt oda vezetett, hogy az ország úgymond ketté szakadt. Ennek az lett a következménye, hogy az alapvető reformokat, a nagy elosztó rendszerek átalakítását nem tudták megvalósítani. Most ne részletezzük az okokat, itt csupán az a lényeg, hogy egy cezaromániás személy és egy saját képére átalakított párt is hibáztatható azzal, hogy ide jutottunk. Vagyis a cezarománia káros hatása nyilvánvalóan jelentkezett.

4. A hatalom expanziója. Ez a sajátosság is levezethető az előző három sajátosságból. Ugyanis akiben a hatalomvágy különösen erősen jelentkezik, annak nincs olyan nagy hatalom, amit ne szeretne birtokolni. A minél nagyobb hatalom megszerzésének vágya már-már olyan lelki kényszerré válhat, hogy az már a személyiség nyilvánvaló torzulásához vezethet. Ez többek között abban is megnyilvánulhat, hogy céltudatosan rombol. Orbán esetében ilyenre már a gyermekkorban is láttunk példát a mákos bejgli ügy kapcsán. De később is volt sok ilyen eset, amikor a hatalom iránti vágy miatt inkább rombolt.

A Fidesz történetéből ismerjük, hogy elnököt csak viszonylag későn választottak a párt élére. Ekkor két személy jöhetett számításba: Fodor és Orbán. Az előbbi a gentelemen's agreement nevében lemondott az elnöki posztról Orbán javára. Ez volt Fodor második súlyos hibája! Orbán ugyanis később nem támogatta Fodort abban, hogy a „szőke herceg” legyen a választmány elnöke. Tudjuk, hogy ezt követően sok régi Fideszes hagyta el a pártot, ami nyilván veszteséget jelentett számukra. Itt azonban az a lényeges, hogy Orbán vállalta azt a kockázatot, hogy a párton belül szakadás lesz, csakhogy a párt vezérévé válhasson. Tehát a hatalomvágy fölébe kerekedett a józan észnek, a rombolás nyilvánvaló.

Cézárarcmás 16.

Cezaromániás személyiség 2.

Sorozatunk végén választ kell adnunk néhány kényes kérdésre, amelyek Orbán Viktor személyiségével hozhatók összefüggésbe. Sokszor hallhatjuk azt, hogy Orbánt „kis – Führer”-nek, vagy „kis – Duce”-nak, vagy „Vezénylő Tábornoknak” nevezik, amelyek egyaránt a „vezér” mivoltára utalnak. A Hitlerhez, illetve Mussolinihez való hasonlítás nyilvánvalóan túlzó, mellé még hamis, és igaztalan. De ha ezt tételként mondjuk ki, akkor adódik rögtön az a kérdés, hogy mégis mi lehet ennek az összehasonlításnak az alapja? Ehhez meg kell vizsgálnunk a cezaromániás személyiség működési terének három dimenzióját.

Az első dimenziót maga az ember, mint species adja. Általában véve minden emberben fellelhető valamilyen erősségben cezarománia, amelyik a filogenezissel hozható összefüggésbe. A létfenntartásért vívott harcban természetszerűen alakult ki az emberben az a tulajdonság, hogy a környezetében lévő élőlények ( állatok és emberek ) felett hatalomra tegyen szert, Ez lehetett a garancia arra nézve, hogy a saját céljainak megfelelően irányítsa azok tevékenységét. Az így megszerzett lehetőség nyilvánvalóan javította az adott egyén túlélési esélyeit. De ez a cezarománia minden emberben különböző erősségben jelentkezik és egy bizonyos szint alatt a közvélekedés nem tartja „cezaromán”-nak az illetőt. Ezt a szintet azonban nehéz mennyiségileg, különösen pedig fogalmilag meghatározni. Kialakulhatott tehát egy általános nézet egy bizonyos szintről, amelyiket a társadalom már elfogadhatatlan viselkedési formának tartott és ezt nevezték el cezaromániának. Itt fontos azonban azt látnunk, hogy ez nem egy pontos határkő, aminek átlépésével már cezaromániás személyiségről beszélünk. Fontos továbbá még azt is hangsúlyozni, hogy a cezaromániás személyiség, mint káros viselkedési formának csak bizonyos egyének, vagy csoportok vonatkozásában van/lehet jelentősége. Azok számára ugyanis, akiknek ez a személyiség típus hasznára válik, általában pozitív tulajdonságnak, vagy pedig célszerű, a helyzetnek megfelelő magatartásnak tekintik

Ha csupán ezt az első dimenziót tekintjük irányadónak, akkor azt lehet mondani, hogy Hitler, Mussolini és Orbán pszichológiai szempontból hasonló személyiségek. De azonnal hozzá kell tenni azt, hogy mindez nem jelenti azt, hogy a hatalom iránti vágy erőssége Orbánnál megegyezne a két fasiszta diktátoréval. Azt is ki kell jelenteni, hogy a további párhuzam vonásának a lehetősége ezzel be is zárult és minden egyéb azonosság kimondása már tévedésen, vagy tudatos félrevezetésen alapszik.

A személyiség működési terének második dimenziója a konkrét társadalmi, gazdasági környezet. Egy személyiség mindig egy konkrét időben, egy konkrét társadalomban él, ami természetszerűen határozza meg a lehetőségeit. Ha pedig a hatalom birtoklásának vonatkozásában vizsgáljuk a társadalmak változását, akkor azt láthatjuk, hogy a demokratizálódás folyamata töretlenül halad előre, azaz az egyes szabadságjogok egyre több személy számára lesznek elérhetők, egyre általánosabbá, és teljesebbé válik. Ez azzal jár, hogy minél fejlettebb társadalmi, gazdasági alakulatban él az egyén, annál kevesebb lehetősége van a totális hatalom megszerzésére, birtoklására és a cezaromániás személyiségének a kiélésére. Ilyen szempontból minden korábbi történelmi időszak úgymond „jobb” volt a cezaromániás személyeknek, hiszen nagyobb lehetőség volt a személyiségüknek megfelelő viselkedés forma működtetésére. Magyarán: amit például Hitlernek és Mussolininek meg lehetett tenni a maga korában, az ma már teljességgel lehetetlen Orbán számára. Tehát itt már egyáltalán nincs és nem is lehet párhuzam közöttük.

A személyiség működési terének harmadik dimenziója a szűkebb értelemben vett környezete. Ez azt jelenti, hogy az egyénnek sikerül-e olyan konkrét társadalmi helyzetet kialakítani önmaga számára, hogy a szűkebb értelemben vett környezete úgymond engedi működni a cezaromániás személyiségét. Ez a környezet azonban sokféle formáció lehet, kezdve például a családnál, egy cezaromániás apával, vagy egy munkahely esetén, egy türannosz főnök személyében. Általában véve: minél magasabb társadalmi, ezáltal pedig hierachikus szintre kerül egy cezaromániás személy, annál nagyobb hatalomra tehet szert, annál nagyobb lehet a kisugárzása és annál nagyobb kárt okozhat a környezetének. Ha ezt a dimenziót tekintjük az összehasonlítás alapjául, akkor sincs, és nem lehet párhuzam a három vizsgált személy esetében. Amíg ugyanis a két diktátor erőszak útján tartotta fenn ( átmenetileg ) a hatalmát, addig ma Orbán esetében ilyen nem lehetséges az európai demokratikus normák miatt. Tehát minden párhuzamosságra vonatkozó állítás téves, vagy eleve rosszindulatú.

                Cezaromániás önelégültség.

Összegezve az eddigi elemzésünket azt állapíthatjuk meg, hogy egy konkrét egyén személyisége mindig ennek a három dimenziónak a találkozási pontjában tárgyiasul. Tehát eleve rossz az a kiindulópont, hogy különböző korokban élő személyiségeket hasonlítsunk össze, még ha azok egyébként valóban cezaromániás személyiségek is.

Ki kell azonban térnünk még egy fontos problémára. Láttuk azt, hogy a demokratizálódás folyamata és a cezaromániás személyiség működtetésének lehetősége szembe megy egymással. Minél totálisabb a demokratizálódás, annál kevésbé van lehetőség a cezaromániás személyiség működtetésére. Ilyen esetekben két lehetőség van. Az egyik az, hogy az egyén tudomásul veszi ezt az önmaga által megváltoztathatatlan helyzetet és a cezaromániáját elfojtja, gátlás alá veszi. Ez mindenképpen belső feszültségeket generálhat, ami esetenként a személyiség összeomlásához vezethet. A másik lehetőség pedig az, hogy tudomásul véve a demokratizálódás tényét, az adott jogi, morális kereteket nem, vagy csak kevéssé lépi át és a környezetében ( amelyiket már korábban alkalmassá tett a cezaromániás személyiségének működtetésére ) éli ki a hatalmi vágyait. Valahogy így néz ki Orbán Viktor cezaromániája. Létezik egy párt, a Fidesz, amelyiket már korábban úgy alakított ki, hogy abban minden kétséget kizáróan, megkérdőjelezhetetlenül ő az egyszemélyi vezető, a vezér és ebben a kvázi-társadalomban, ebben a virtuális hatalmi térben él és működteti a cezaromániáját.

Közben pedig a reális társadalomban tudomásul veszi, mert kénytelen tudomásul venni, hogy a teljes társadalmi folyamatot nem egyedül ő irányítja, és időnként nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan ő azt elképzelte, vagy szerette volna. Ebben az esetekben a cezaromániás személyisége összeroppan és súlyos depressziós állapot áll elő. Erre kiváló példa a 2002-es választási vereséget követő depressziója. Csak a kiváló orvosainak köszönhette azt, hogy ismét talpra tudott állni. De nem nehéz előre vetíteni a jövőt, amikor hasonló eset fog előállni, és akkor ismét, de lényegesen súlyosabb személyiség zavara lehet, amit az orvosok csak még nagyobb nehézségek leküzdésével fognak majd meggyógyítani. Egy erősen cezaromániás személyiségbe eleve bele van kódolva az, hogy a személyisége összeroppan. Az meg már csak idő kérdése, hogy mikor.

Természetszerűen adódik az a kérdés, hogy ilyen cezaromániás személy miniszterelnökként mit fog tenni, egy esetleges Fideszes választási győzelem esetén. Azt kell mondanom, hogy meglehetősen behatároltak lesznek a lehetőségei. Ennek okait a következőkben látom. Az első és legfontosabb az, hogy a demokratizálódás folyamata az elmúlt 20 év alatt is töretlenül haladt előre, tehát ez tovább szűkítette a mozgásterét. A másik az, hogy az európai jogi, morális normák eleve meghatározzák azt, hogy mit tehet, mivel ezeknek feltétlenül meg kell felelnie. Egyébként ugyanis nem maradhatna szalonképes az Európai Unióban és az Európai Néppártban sem. A harmadik az, hogy a magyar Alkotmány szintén kijelöli azt a mozgásteret, amelyen belül gondolkodhat. Egy alkotmány módosítás pedig, akár lesz rá lehetősége, akár nem, meglehetősen nagy kockázatot jelent, hiszen az bármikor visszaüthet reája is. A negyedik, de szintén fontos tényező pedig az, hogy a jelenlegi gazdasági, szociális válság az eddigi lehetőségeket is még inkább beszűkítette.

Tehát Orbán nem lesz irigylésre méltó helyzetben. Mindezek ellenére már most megjósolható az, hogy a Debreczeni József által vizionált autokratikus populizmust mindenképpen működtetni fogja a saját elhívatottságának bizonyítására. Az is biztosnak tekinthető, hogy a korábbi szervezett felvilágot szintén beindítja és a különböző manipulációknak bő teret fog adni. Ezekért a továbbiak során mindig támadhatók lesznek, hiszen végül is a törvényességet, a moralitást ássák alá. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy ilyen piszkos ügyek miatt megbukik, és a politika porondjáról ideje korán távoznia kell.

Mindezek a dolgok azt a látszatot fogják kelteni, hogy a demokráciát, mint totalitást veszélyeztetik. De ez valóban csak látszat, ami a modern demokrácia lényegének nem kellő ismerete, vagy félremagyarázása okán állhat elő, de ez alkalmas lehet arra, hogy Orbánt diktátorként jellemezzék. Orbán nem diktátor, mert nem is válhat azzá, mivel a demokrácia alapvető pilléreit ab ovo nem tudja aláásni. Magyarán: minden korábbi minősítésem, és kritikám ellenére azt kell mondanom, és ez a sorozatom végkövetkeztetése, hogy a Fidesz demokratikus párt és annak vezére Orbán Viktor demokrata.

Vége.