Megrendelhető!
Most készült el a legújabb könyvem, amely A demokrácia elmélete című könyvem folytatása és a politikai rendszerek vizsgálatának lezárása. Kereskedelmi forgalomba nem kerül, a kiadói jogot Magyarországon senkinek sem fogom eladni. Ez azt is jelenti, hogy a könyvet csak itt lehet megrendelni.
Aki a két könyvemben vázolt elméleteknél jobbat tud prezentálni, kérem jelezze, mert nagyon kíváncsi leszek arra.
Borítója:
Méret: A/5.
Oldalak száma: 140.
Borítás: kemény táblás és fóliázott kartonfedeles.
Árak:
- kemény táblás fedéllel: 4500.- HUF + postaköltség.
- fóliázott kartonfedéllel: 4.000.- HUF + postaköltség.
A vásárlással kapcsolatban lásd a Kapcsolat menüpontot.
Ebből a könyvemből a Debreceni Egyetemi Könyvtárnak egy nyomtatott példányt adományoztam, tehát ott bárki elolvashatja, vagy kikölcsönözheti.
Főbb fejezetek:
I. A jog fogalom értelmezése
A tabu.
A tízparancsolat.
A római jog.
A jog fogalma.
II. A jogállam.
A jogállam fogalma.
Demokrácia és jogállam.
Alkotmány és jogállam.
Legitimáció és jogállam.
Szuverenitás és jogállam.
Jogbiztonság.
Jogfolytonosság..
Az Európai Unió jogrendje.
III. Politikai manipulációk.
Szezont a fazonnal.
Számmisztika.
Válság és nácizmus.
Elméleti szintézis.
Theory of The Rule of Law
The book analyzes the essence of the rule of law by a historical method. The study consists of three parts.
In the I. part the author gives the interpretation of the concept of law. He analyzes the previous positions on the basis of which he defines its own definition as follows: law is the ruling system for the management of the political power that it dictates as forced norms. Law itself is only one of the mechanisms governing the operation of political systems, the substance, which does not change during the development of democracies.
In the II. part the author explains the essence of the rule of law. Using the historical method to the conclusion that laws and states were formed at the same time and their two components can only be separated on the plane of abstraction. Then he examines the connections of the rule of law, democracy, constitution, legitimacy and sovereignty. Then he interprets the concept of legal certainty and legal continuity. Finally he analyses the European Union's legal order.
The III. part deals with the political manipulations. The author presents and analyzes with single examples either misinterpreted concepts or misleading people by the ruling power.
Részlet a könyvből:
Az előbbiekben sorra vettük a jog fogalom fejlődésének főbb állomásait és a teljesség igénye nélkül megvizsgáltuk azt, hogy egyes jogfilozófusok miként vélekedtek a jogról. Úgy korrekt, hogy ennek a résznek a lezárásaként jómagam is felvázoljam azt, hogyan értelmezem a jog fogalmát. S amint azt korábban is jeleztem, a jog fogalmának az értelmezése egyúttal minden további fogalom értelmezését, így a jogállamét is determinálni fogja. Tehát a következőkben a jog fogalma alatt a következőket értem:
Definíció: A jog a hatalomnak a politikai rendszer irányítását szolgáló szabályrendszere, amelyet kényszernormaként megszab.
A jogrend pedig az a jól körülírható elv(ek) szerint összeállított rendezett halmaz, amelyben az egyes jogszabály a halmaz elemét képezi. A jog fogalom meghatározásában minden kifejezésnek jelentősége van, ezért szükséges annak bővebb kifejtése is.
A „jog” szavacskán tárgyi jogot értek, amellyel néha szembeállítják az alanyi jog fogalmát. Ez utóbbi alatt tágabb értelemben mindazokat a cselekvéseket értjük, amelyeket a jog megenged. „Szorosabb értelemben véve az alanyi jog ….nem egyéb, mint jogi határok létrehozásának a lehetősége megengedett cselekedetek által”. Mivel azonban a megengedett cselekedet egy másik egyén számára jogi kötelezettséget ír elő, ezért az alanyi jog mindig igény valamely jogi kötelezettség teljesítésére (44). Mindebből pedig az is következik, hogy nincs értelme külön kihangsúlyozni azt, hogy tárgyi jogról van szó, amint azt Moór Gyula tette a definíciójában.
A következő fontos kifejezés a politikai rendszer fogalom. Ennek pontos körülírása előtt a társadalom fogalmát kell definiálni. Eszerint: a társadalom emberek szövetkezése a közjó megvalósítása érdekében. A politikai rendszer fogalma alatt azt értem, hogy a társadalom működése, vagy működtetése milyen alapelveken nyugszik. A politikai rendszer mibenléte azonban csupán egyik jellemzője lehet a társadalomnak. Értelmezésemből az alábbiak következnek.
A társadalom időben korábban jött létre, mint a politikai rendszer, hiszen azok az alapelvek csak később kristályosodhattak ki, amelyek szerint egy adott társadalmat működni engedik, vagy működtetni akarják. Egy politikai rendszer viszont lehet szabályozott, vagy szabályozatlan a jog által. Amint azt korábban láttuk, a tabu volt az az első „megíratlan törvénykódex”, amely már ezt a szabályozást igyekezett megoldani. Tehát a jog (amelynek a lényegét ugyan elsőként a rómaiak fogalmazták meg) kapcsolódott a politikai rendszerekhez, és ezen keresztül a társadalomhoz. A jog tehát társadalmi kategória olyan értelemben, hogy a társadalomnak egy jól körülírható részének a szabályozását hivatott megoldani. A jog társadalom nélkül nem létezhet, de elvileg lehet olyan társadalom, amelyik jog nélkül is működhet (igaz, hogy ezek a társadalmak meglehetősen primitív társadalmaknak tekinthetők). Továbbá: a társadalomnak lehetnek olyan területei, amelyeket a jog nem fed le, ennek ellenére azok befolyásolhatják az egész társadalom működését. Ilyenre a legjobb példa a feketekereskedelem, amelyet ugyan a jog üldözhet, de mégsem tud tökéletesen megszüntetni. Ennek ellenére a jog az az eszköz, aminek segítségével a legjobban, leghatékonyabban és legszélesebb körűen lehet irányítani a politikai rendszer működését, illetve ezen keresztül a társadalom életét.
A harmadik fogalom a „hatalom”, amely alatt azt az emberi, politikai szövetséget értem, amelynek a kezében van a politikai rendszer irányításának a lehetősége. Ennek megfelelően a „hatalom” fogalma alá sorolom azt a néhány embert is, akik az első tabut megfogalmazták, és tették kötelezővé az őshorda minden tagja számára. De „hata-lom”-nak tekinthető az a diktátor is, aki erőszakkal szerzi meg a legfőbb parancsnoklás jogát. Ugyanígy a „hatalom” fogalma alá sorolható az a politikai párt is, amelyik egy liberális demokráciában törvényes választások útján legitim módon szerezte meg a politikai rendszer irányításának lehetőségét. A „hatalom” egyik lehetősége az, hogy meghatározza azokat az általános szabályokat, amelyek szerint működtetni akarja az adott politikai rendszert. Ezeket azonban nyilvánvalóan a korábban kitűzött politikai céljainak megfelelően fogják megalkotni, tehát mindezek a hatalomnak egyik eszközeként funkcionálnak. Mondhatjuk azt, hogy a minden a hatalom által megfogalmazott eszme, társadalmi norma, törvény, stb. egyúttal valamilyen formában a hatalom politikai céljainak a megvalósítását szolgálja.
Az én demokráciaelméletemben négy politikai rendszer főtípust különítettem el: az őstársadalom, a rabszolgaságon alapuló, a hűbéres és a liberális demokrácia. Mivel azonban mindegyik főtípusban létezhet különböző hatalom, amelyek mögött különböző emberek, politikai pártok különböző konkrét politikai célokat akarnak megvalósítani, ezért az egyes főtípusokon belül különböző modellekről is beszélhetünk.
A hatalom lehetőségei közé tartozik a jogalkotás is, és ebben a minőségében jogalkotó hatalomról beszélhetünk. Az is könnyen belátható, hogy ez a jogalkotás is a politikai célok megvalósítását szolgálják. Ezért elmondhatjuk azt, hogy a jog mindig a politikai hatalom szolgálóleánya volt és az marad továbbra is. A jog sohasem létezhet a társadalom, a politikai rendszer, a hatalom feje felett lebegő önálló entitás, amelyet valami felsőbbrendű valami oktrojált ránk, mert az ember egyébként képtelen lenne azt megalkotnia. A jog mindig ember alkotta jog, és mindig a hatalomnak a szolgálatában áll.
A negyedik fogalom a „szabályrendszer” fogalma, amelynek a feladata az adott politikai rendszer modell irányítása. Mindez azt jelenti, hogy a politikai rendszereket én összetett dinamikus rendszerként értelmezem, amelyben egy hasonlattal élve a jogot úgy tekintem, mint annak egy belső programját, egy sajátos operációs rendszert. Világos, hogy ez a szabályozás, ez az operációs rendszer akár egy politikai rendszer főtípuson, azaz mondjuk a digitális kódolási rendszeren belül is lehet különböző. De ez a különbözőség nem változtat azon a tényen, hogy a politikai rendszer főtípusa, vagyis a digitális kódolási rendszer nem változott meg.
Maga a szabályozás egy modellen belül lehet nulla, vagy alul szabályozott (unregulated) és lehet túlszabályozott (overregulated). Ezt a következő ábrával lehet szemléltetni:
I → → → → → → → → → → → → → → → → I
pu po
Az ábrán a pu jelenti a nulla, vagy az alul szabályozott értéket, és a po jelenti a túlszabályozott értéket. Itt is kreálhatók mindkét szélső értéknél a demokráciaelméletemnél alkalmazott diszkrét értékek.
prs1 prs2
I →* → → → → → → → → → → → → → → *→ I
pu po
A (prs1 – pu) különbség jelenti azt a legkisebb mennyiségi változást, amelynek nyomán új minőség, azaz stabilis politikai rendszer modell jöhet létre. A (po – prs2) különbség pedig azt a legkisebb mennyiségi változást jelenti, amelynek nyomán új minőség, azaz az instabilis politikai rendszer modell jöhet létre.
A prs1 és a prs2 két gyökeresen különböző minőség létrejöttét jelzi. A prs1 esetén arról van szó, hogy léteznie kell minimálisan annyi törvényi szabályozónak, amelyik már lehetővé teszi azt, hogy az adott modell működőképessé váljon. Ilyen állapotban voltak az őshorda emberei is a tabuk létrejöttekor. De hasonló állapotban voltak azok az emberek is, akiknél ugyan nem volt elegendő számú törvény ahhoz, hogy azok biztosítsák a stabilis működést, de léteztek más típusú szabályozók, mint például az erkölcsi normák. Ilyenek lehettek a konfuciánus normák, amelyek hasonló szabályozást tettek lehetővé, mint az írott jog. Ugyanilyen szabályozást eredményeztek a japánoknál a bushidó normái is, ami szintén kőkemény viselkedési formákat írt elő az emberek számára. Az iszlám sharia pedig olyan normákat írt elő, amit a Korán alapján a jog mezébe öltöztetve alakítanak ki a kádik és lehetővé teszi a Korán szabad értelmezését is. Itt most az a lényeg, hogy a kifejezetten jogi normák mellett léteztek és léteznek ma is olyan társadalmi, etikai normák, amelyek a politikai rendszer működését befolyásolhatják.
A prs2 egészen más állapotot jelez. Itt ugyanis arról van szó, hogy a jogi szabályozók oly mértékben megnövekedtek, és oly mértékben behatoltak az egyén személyes életébe, hogy azok már szinte elviselhetetlenekké váltak. Ez végeredményben a törvények intenzív terjeszkedésének problémáját vetik fel, amiről már korábban is szóltam és az egyéni szabadság körét érinti. John Stuart Mill ez utóbbival kapcsolatban ezt írta: „A hasznosságot tekintem minden ethikai kérdés megoldásánál fő alapelvül: de az oly legtágabb értelemben vett hasznosságot, mely az embernek, mint haladásra képes lénynek állandó érdekein alapszik. Ezen érdekek nézetem szerint az egyéni, szabad akarat korlátozását külső ellenőrködés által az egyénnek csak azon cselekedeteire nézve engedik meg, melyek mások érdekeire vonatkoznak.” (45). Vagyis Mill szerint a külső ellenőrzésnek és jogi beavatkozásnak csak akkor van helye, ha az egyén cselekvése mások érdekeire vonatkoztathatók. Más szóval, még a közösség érdekeire való hivatkozással sem lehet az egyéni szabadságot korlátozni, ha az ténylegesen nem érinti mások érdekeit. A baj akkor keletkezik, ha az egyén szabadságát oly mértékben korlátozzák, hogy az már szinte elviselhetetlenné válik. Az „elviselhetetlen” szintje két síkon állhat elő. Az egyik fizikai, azaz olyan jogi környezetet hoznak létre, aminek a kényszerítő jellege súlyosan sérti az emberi méltóságot és beleavatkozik az egyéni szabadság gyakorlásának mindennapjaiba is. A másik lélektani, azaz az elviselhetetlenség érzése olyan erős motiváló tényezővé válik, amelyik a változtatásra való törekvésben mutatkozhat meg. Ilyen esetekben pedig az egyének két dolgot tehetnek. Az egyik megoldás az, hogy erőszakhoz folyamodnak, ami nyílt lázadásban, vagy forradalomban manifesztálódik. A másik lehetőség az, hogy akár erőszakos úton, akár pedig békés úton magához ragadják a hatalmat és egy gyökeresen új jogrendet hoznak létre. De mindkét esetben azt láthatjuk, hogy a korábban elviselhetetlennek tartott jogrendet negligálják, és vagy káoszba viszik az adott országot, vagy pedig egy gyökeresen új politikai rendszert hoznak létre.
Végül térjünk rá a definícióm utolsó fogalmára, a kényszernorma értelmezésére. Korábban szóltam arról, hogy a politikai rendszer irányítására nem csupán a jogi normák alkalmasak, hanem egyéb más társadalmi normák is. A jogi normák azonban lényegileg különböznek minden más normától. Moór Gyula szerint minden társadalmi norma az emberi akaratra akar hatni oly módon, hogy lelki kényszert fejt ki. A különbség az egyes társadalmi szabályozás között az, hogy ezt a lelki kényszert miáltal gyakorolják. Az erkölcsi normák nem fenyegetnek külső kényszerítő eszközökkel, megvalósulásának egyetlen biztosítéka az, hogy az ember belátja-e azt, hogy az erkölcs a helyes cselekvés útját mutatja meg. Ezzel szemben a jog mindig a fizikai kényszer alkalmazásával fenyeget (46). Ezért állíthatta azt Kelsen, hogy „...a jogi norma nem más, mint kényszernorma” (47).
Tehát ez azt jelenti, hogy ha egy hatalom a politikai céljait képes akár egy felsőbbrendűség parancsaként megmagyarázni és a néppel elhitettetni, akár pedig a liberális demokráciákban legitim választások útján a hatalomra jutni, akkor a jog kényszerítő eszközét felhasználva képes kierőszakolni a politikai céljainak a megvalósítását is. Egyetlen dologra kell ügyelnie: arra, hogy minden cselekvését jogi köntösbe öltöztesse és törvénnyel támassza alá. Nyilván ezt lehet a jognak pozitív értékeként feltüntetni, de csak abban az esetben, ha ezzel a társadalmi haladást szolgálja. Ám nagyon jól tudjuk azt is, hogy a társadalmi haladás irányát és módját ahány politikai erő létezik, annyiféleképpen képzeli el. Ezért nyilvánvaló az is, hogy a jog csak relatíve nézve tekinthető a társadalmi fejlődés elősegítőjének. A jog valójában éppúgy szolgálhatja a progressziót, mint a regressziót, a jog ilyen szempontból vak, hiszen csupán eszköz a jogalkotó kezében.
Az előbbiek alapján nyilvánvaló, hogy az én jogfogalom értelmezésem a kontinentális imperatív jogszemléletet tükrözi.
Debrecen, 2015. 10. 28.
