Kedves Látogatók!

 

Kérem, fogadják szívesen Beöthy Ilona debreceni költőnő verseit.

 

Reggel

 

Az éjszaka hárfáján

A felkelő napsugár

Ha aranyhúrt megpendít

Ragyogó fény özönével

Mindent-mindent elborít.

 

Távol a rét közepén

Egy magányos gólya áll

Hajnali álmot szendereg

S a rétnek harmat cseppje

Nesztelenül lepereg.

 

Hatalmas ragyogás

Tölti be a tájat

Ébredő madárdal

Köszönti a bóbiskoló

Öreg platánfákat.

1975.

 

Az ember

 

A tudat oly gyenge

Mi felhőként lebeg

Csak akkor vagy erős

Van ki fogja kezed.

 

De ne feledd!

 

Öröm sírás fölött,

Ha élted létrejött,

Csak egy állomás vagy

Kezdet és vég között.

 

1978.

 

Romlik, bomlik

 

Bomlik a kötés, szakad a szál,

A nagy világ szakadékon áll,

Nincs már önérzet, csak ösztön csupán,

Gonoszság jajdul a csecsemő ajakán.

Ura van a kéjnek, az aljasságnak,

Világi országok romlás előtt állnak,

Romlik, bomlik, ordít a hiéna,

Övé e föld, vadul marcangolja.

 

Jaj nektek Föld lakói hát,

Nagy bűnnek érzitek kárhozatát,

Terhes felhőt hoz felénk a szél,

Látom jön a vég nagy léptekkel már.

 

Életem delén

 

Csillogó fekete hajam

Oly hirtelen őszbe vegyül,

Testemben gyötrő fájdalom,

Szívemen örök bánat ül.

Lelkem zúg, akár a forgó szél,

Már tomboló vihart kavar,

Rövid álmaimban hallom,

Hogy csörög felettem az avar.

 

In: Koratavaszban, Antológia, Debrecen, 1992.